Nagyszerű hangulat az 50. Clevelandi Cserkészbálon

Tudnak még mulatni a magyarok…

 

Westlake városában tartotta meg a clevelandi magyarság a jubileumi, 50. Cserkészbálját. A LaCentre elegáns bálteremét megtöltötte a népes vendégsereg, közel négyszázan jöttek el az eseményre az ország minden részéről. A bált a helyi magyar cserkészet fenntartótestülete, a Cserkész Barátok Köre szervezte. A CSBK Györky József vezetésével igyekszik a clevelandi magyar cserkészet tevékenységének anyagi hátterét biztosítani, nagy sikerrel, hála a kitartó támogatóknak. A bál elnöke és társszervezője Szélpálné Daróczy Zsuzsi volt. A műsorvezetést a Szentkirályi házaspár vállalta, Pál angolul és Juci magyarul konferált. Pál a Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőképző vezetőtisztje, míg Juci csapatparancsnok volt. Nyitóbeszédet a díszvédnök, Lendvai-Lintner Imre, a KMCSSZ elnöke mondott.

 

 

Ezután fogyasztottuk el a vacsorát, amely, amilyen ízlésesen volt tálalva, olyan ízletes is volt. Közben mindenki elolvashatta az elmúlt 50 év báljainak az adatait, mert szép kis füzetet helyezett az asztalokra a rendezőség. Ebből megtudhattuk azt is, hogy az első cserkészbálra 1956 januárjában került sor.

A bál ideje alatt három hatalmas képernyőn figyelhettük a régi bálok kivetített fényképeit. A vacsora után a bál a négy clevelandi cserkészcsapat zászlóinak bevonulásával kezdődött, amely után a résztvevők elénekelték a cserkészindulót.

Ezzel eljött az első bálozók bemutatásának az ideje. Az idén két debütáns volt, Gáspár Mónika, akit édesapja, Ádám mutatott be, táncosa Gulden János volt. Utánuk következett Globits Erika, büszke édesapja, Laci karján. Az ő táncosa Duna Palkó volt. Az elsőbálozó lányok gyönyörűek voltak hófehér ruhájukban. Fejükön a hagyományos, Gulden Kati által készített diadém volt, amit minden évben ajándékba kapnak a bálnyitó ifjú hölgyek a cserkészettől.  Az elmúlt 50 bál során több mint 400 clevelandi leánycserkészt mutattak be a clevelandi magyar társadalomnak.

A báli nyitótáncon még részt vettek a másodbálozók is, akik díszmagyart viseltek. Gráber Diana gazdagon hímzett díszmagyart hordott, ruháját édesanyja, Anci hímezte még annak idején saját magának, és most a kislánya tündökölt benne. Diana táncosa Szélpál Tamás volt. Madzsar Stefánia nagynénje régi mélyrózsaszín díszmagyarját viselte, táncosa Kondray Márton volt. Mikó Pamela csinos kék színű díszmagyart viselt, táncosa Kondray Viktor volt. Tóth Melinda fehér díszmagyart viselt, az ő táncosa Kun Miklós volt. Mephamné Dolesch Mária és testvére, Dolesch László kreálták a nyitótánc koreográfiáját és tanították be a táncosoknak. A nyitótánc befejeztével Lendvai-Lintner Imre engedélyt adott a bál megnyitására.

Horváth Mihály, Cleveland körzetparancsnoka felkérte azokat, akik valaha is nyitottak cserkészbálon, hogy fáradjanak a táncparkettre. Hamar megtelt a parkett a sok egykori bálnyitóval. Misi lassanként leültette a 2000-es évek, majd az 1990-es, ‘80-as, ‘70-es és ‘60-as évek nyitóit, míg rátalált a legrégebbi debütánsra, Gáspár Katira, aki a legelső clevelandi cserkészbálon, 1956-ban is részt vett.

Ezután folytatódott a tánc, amelyhez a zenét a helybeli Harmónia zenekar szolgáltatta. Éjfélkor a csapatok regös csoportjának a tagjai a palotást táncolták el díszmagyar ruhában. A résztvevők pezsgővel köszöntötték az 50. cserkészbált. Torontáliné Nóra hosszú évekig tartó önfeláldozó munkát végzett – ő volt az utolsó mintegy 25 bál főszervezője, egészen 2003-ig. Bedy Balázs, a III. kerület (USA) parancsnoka megható visszaemlékezést adott elő az elmúlt évek báljairól. Ők mondtak pohárköszöntőt a KMCSSZ és a CSBK részéről.

A poharak, amiből a pezsgőt minden vendég itta, a Temesváry házaspár, András és Magdi remekei voltak, gyönyörű, kézzel készített, csiszolt halványzöld poharak, rajtuk szép koszorúban a felirat: „50. Cserkészbál, Cleveland, 2006.” Ki-ki a poharát emlékként hazavihette.

A mulatság fél háromig tartott. Nagy öröm volt régi barátokkal és bajtársakkal találkozni, az utánpótlást látni, és elmondhatjuk, hogy a magyarok még mindig tudják, hogyan kell jól mulatni.

 

Rácz Zsuzsa