Göncz Árpád, volt köztársasági elnök szerint az ‘56-os emigránsok

a világ minden részén megállták a helyüket

Példamutató egységbe

forrott a magyar nemzet!

Az emigráció hazatér címmel, október 18-28-a között nagyszabású budapesti rendezvénysorozattal ünneplik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját az akkori események idegenföldre kényszerített résztvevői. A rendezvénysorozat fővédnöke Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni szabad és demokratikus Magyarország első köztársasági elnöke lesz, aki 1990-től 2000-ig töltötte be az államfői tisztséget. Az ismert politikust, írót, műfordítót, forradalmi tevékenysége miatt a Bibó-per másodrendű vádlottjaként 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és az 1963-as amnesztia során helyezték szabadlábra. Göncz Árpád, számos kitüntetése mellett 2000-ben elnyerte az amerikai magyarság legnagyobb elismerését, a George Washington-díjat. Az alábbiakban Göncz Árpád életútjáról és 1956-os tevékenységéről olvashatnak összeállítást. A volt államfő kiemelte, hogy az '56-os magyar emigránsok a világ minden részén jól megállták a helyüket.

„A társadalom fellázadt, és győzött is…!”

Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni demokratikus és független Magyarország első köztársasági elnöke – aki 1990 és 2000 között volt hazánk államfője – a Közgazdasági Egyetemen válaszolt a hallgatók 1956-tal kapcsolatos kérdéseire. Az alábbiakban – a Bibó István Közéleti Társaság segítségével - ebből a beszélgetésből közlünk részleteket.

– Volt-e az 1956-os forradalomnak szerkezete?

– Már hogyne lett volna! Voltak előzményei, voltak előkészítői – a szó pozitív és negatív értelmében –, volt maga a forradalom, és a szovjet megszállás után hónapokig tartott az utóvédharc, a nemzeti ellenállás. Ami megelőzte: a szovjet megszállás, a sztálini korszak bűnei, a nyomorúság és minden más, ami megteremtette a sztálini diktatúrával szembeszegülő közhangulatot. Aztán bekövetkezett Sztálin halála, a XX. kongresszus, a szovjetrendszer elbizonytalanodása. A napfényre került kegyetlenségek ténye a kommunista értelmiséget is megdöbbentette. Rá kellett ébrednie, hogy amiben addig vakon hitt, alapjában véve hazugság. Nem kívánta a szocializmus megdöntését, de nem akart többé sztálinista diktatúrát sem. Ideszámítom az írók ellenállását, az egyetemi mozgalmakat, a Szabad Nép újságíróinak lázadását, a Rajk-temetést. Fontos tényezőnek tekintem a forradalom előkészítésében a Petőfi-kört. Ne feledkezzünk meg a lengyelországi eseményekről sem, amelyek egybeestek a műegyetemisták felvonulásával. Szóval, megérett a helyzet a robbanásra. Ezzel együtt a forradalom előkészítői, a revizionisták meg voltak döbbenve; őket éppúgy, mint Nagy Imrét, készületlenül érték a történések, így a baloldali értelmiség és a pártellenzék csak október 25-én zárkózott fel a felkelők mögé.

– Kikből verbuválódtak azok a felkelők, akik kirobbantották a felkelést, és meghatározták annak követeléseit?

– Az előkészítés javarészt értelmiségi munka volt, ám a forradalom a kitörése után munkásforradalommá vált. Elsősorban munkásfiatalok voltak azok, akik fegyvert fogtak, és lőttek. Az egyetemi hallgatók fegyveres alakulatai, amelyek később a Nemzetőrségben a rendfenntartásban részt is vettek, jelen voltak az utcákon, de a harcolók között viszonylag kevesen voltak. A munkásoknak az utóvédharcokban a munkástanácsok révén meghatározó szerep jutott. A politizáló értelmiség szerepe, ami az előkészítés során döntően fontos volt, a forradalom során csökkent, a végén ismét megnőtt, a pártok pedig csak az utolsó két nap kezdtek burjánzani.

– És Mindszenty?

– Mindszenty szerepét nehéz meghatározni, valójában egyetlen beszédre korlátozódott. A Szabad Európa Rádió a forradalom egész ideje alatt őt propagálta Nagy Imrével szemben. Ennek ellenére a vidék mindvégig szolidáris maradt Budapest és a városok forradalmával, számolatlanul küldte az élelemmel megrakott teherautókat Budapest megsegítésére. 1956-ban olyan társadalmi egység valósult meg, amely felülmúlta 1848-49-ét.

– Hogyan működött az ön esetében az „igazságszolgáltatás?”

– Védőt választani csak a 00-ás listáról lehetett, oda pedig olyan ügyvédek kerültek, akik pártszempontból megbízhatók. A kihallgatás kinél így ment, kinél máshogy: verés, fenyegetés, sajnálkozás, ígérgetés. A tárgyalás egy-két hétig tartott, ítéletre is kiterjedő titkossággal. Fellebbezés nem volt. Ha halálos ítéletet hoztak, a Népbíróság átalakult kegyelmi tanáccsá, és két óra alatt döntött. Negatív döntés esetén az ítéletet két órán belül végrehajtották, a hozzátartozók tudta nélkül. Amikor az ügyész azt mondta, hogy „a második legsúlyosabb ítéletet kérem”, már Bibó István is meg én is tudtam, hogy életben maradunk.

– Melyek 1956 ma is időszerű követelései?

– A nemzeti sajátosságok érvényesítése és a társadalmi szolidaritás követelése ma is időszerű. 1956 legmaradandóbb értékeit nem is az akkori követelésekben kell keresnünk, hanem az a magatartásforma a példamutató és mindenkorra érvényes, amely a társadalmi együttérzést és a közös érdekérvényesítést helyezte középpontba. A társadalom fellázadt, és győzött is. Az más kérdés, hogy a forradalmat odavetették martalékul a szovjeteknek.