Lányi Zsolt 1956-ban részt vett a kisgazdapárt újjászervezésében

Egységes magyar nemzetet!

Az erdélyi származású Lányi Zsolt 1945-ben kötelezte el magát a kisgazda eszmékkel, az „Isten, Haza, Család” eszményével, amelyhez azóta is hű maradt. 1956-ban részt vett a Kisgazdapárt újjászervezésében, emiatt évekig nem kapott állást. A rendszerváltás után újra bekapcsolódott a politikai életbe, a Kisgazdapárt fővárosi elnökévé választották, 1994-től két cikluson át országgyűlési képviselő, egy időszakban a Honvédelmi Bizottság elnöke volt. Hat évtizedes politikai pályafutása alatt mindig egységes nemzetben gondolkodott, ma is küzd a határontúli és emigráns magyarok jogainak érvényesítéséért. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezik meg Budapesten Az emigráció hazatér című rendezvénysorozatot, amelyben Lányi Zsolt a magyarországi emlékbizottság elnöke. Az ismert politikus az alábbiakban vall életpályájáról.

Szép gyermekkorom volt a Hargita lábánál, a Küküllő mentén szülővárosomban, Székelyudvarhelyen. Barátaimmal barangoltunk hegyen-völgyön, szabadok és vidámak voltunk. Egyetlen bánatunk volt, hogy ezen a gyönyörű vidéken, ahol csak magyarok, székelyek élnek, miért piros-sárga-kék a lobogó, és miért nem piros-fehér-zöld? Nem értettem, mi közünk van Romániához, hogy kerültünk ilyen helyzetbe? Szüleimet faggattam erről, majd az iskolában – katolikus magyar iskola volt – tanítómat is. Ők beszéltek először Trianonról, hazánk szétdarabolásáról. Akkor tudtam meg, hogy Magyarország mégis megmaradt, ha kicsinek is, de van egy anyaország, és sokmillió magyar, aki kiszorult ebből a kicsi országból, de a magyar nemzet tagja.

1937-ben egész családunkat elkergették szülőföldünkről, ahol őseim a XV-XVI. század óta nemegyszer áldozták életüket a hazáért, a nemzetért. Így kerültünk Újpestre, itt kapott édesapám a Chinoin gyárban állást, mint gyógyszerész. Tanulmányaimat a Könyves Kálmán gimnáziumban folytattam, ahol 1945-ig olyan igazi magyar tanáraim voltak, akik a szülői házból hozott nemzettudatomat tovább erősítették. Voltam cserkész, levente, hittem a magyar jövőben, hittem egy szebb Magyarországban.

Elérkezett 1945, a szovjet megszállás, elvesztette Magyarország a függetlenségét, bár volt egy kísérlet, amikor úgy nézett ki, hogy esetleg egy demokratikus polgári államforma kialakítható. Ebben reménykedett sok-sok magyar, én is ide tartoztam. 16 évesen állást kellett foglalnom, több párt indult az első szabad választáson. A kommunisták magabiztosak voltak, hisz itt volt a szovjet hadsereg, mindenki rettegett és félt, biztosak voltak a győzelmükben. Kiírták a választást, megjelentek a pártok plakátjai, majdnem mindegyiken a vörös csillag vagy a sarló-kalapács virított, egyedül a Független Kisgazdapárt plakátján volt rajta a biblia, a kereszt a kenyér és a bor. Ennek a pártnak volt a jelmondata a „bort, búzát, békességet”, és ennek a pártnak volt az értékrendje: „Isten, Haza, Család.”

Természetes, hogy ehhez a párthoz csatlakoztam. Tagja lettem a Kisgazdapárt ifjúsági szervezetének, s a Független Ifjúságnak is dolgoztam a választási sikerért. Az 1945-ös választáson elsöprő sikert ért el a Kisgazdapárt. A megfélemlített és a háború rémségeiből éppen hogy kilábalt lakosság a bibliát és a keresztet választotta. Abban reménykedtünk, hogy a magyar paraszt földhöz jut, a kis emberek életlehetőséget kapnak, az országot újjáépítjük, és egy szebb Magyarországot tudunk teremteni.

Ez szép ábránd volt, de a győztes nagyhatalmak már Jaltában, Potsdamban eldöntötték a sorsunkat, úgyhogy 1948-ban bekövetkezett a bolsevista proletárdiktatúra.

Az igaz magyarok 1956. október 23-án felkeltek a zsarnokság és a terror ellen, megpróbálták kivívni a szabadságot, a függetlenséget. Ez volt életem meghatározó, gyönyörű élménye. A forradalomban jóformán az egész magyar nép részt vett, sztrájkolt, tüntetett. Én a Sztálin-szobor ledöntésétől a rádió ostromán keresztül sok megmozduláson vettem részt, Újpesten a Forradalmi Bizottmány tagja voltam, próbáltam a Kisgazdapártot újjászervezni, nem kis sikerrel, munkahelyemen a munkástanács vezetői közé választottak. November elején együtt voltak az újpesti gyárak munkástanácsainak vezetői egy szombati napon, és határozat született, hogy Újpesten is, mint az országban mindenütt, hétfőn elkezdődik a munka, győzött a forradalom. Ebből sajnos semmi nem lett, mert vasárnap reggel már elindultak a szovjet harckocsik Budapest ellen.

Szabadságharcunk bukása után jött a megtorlás. Százakat végeztek ki, ezreket zártak börtönbe vagy internáltak, százezreket üldöztek el hazájukból. Magam is ‘56-os tevékenységem miatt üldözésnek lettem kitéve, állásomból elbocsátottak. Állami vállalatnál elhelyezkedni még munkásként sem tudtam, rendőri megfigyelés alatt álltam. Évek múltán sikerült elhelyezkednem anyagbeszerzőnek, mérlegképes könyvelői képesítést szereztem, anyagellátás területén dolgoztam.

1957-ben, szövetkezeti segédmunkásként megnősültem, feleségem kitartott mellettem a legnehezebb időkben is, több mint 40 éves házasság után is harmonikusan és szeretetben élünk. Két gyermekünk és négy unokánk van.

Az úgynevezett rendszerváltás után a Független Kisgazdapárt szervezésében vettem részt, Budapesten a VIII-X. kerületi helyi szervezetet hoztam létre 1989-ben azonban, láttam, hogy az a kisgazda szellemiség, amit Nagy Ferenctől, Kovács Bélától, Varga Bélától tanultam, az újjászerveződött pártban csekély mértékében lelhető fel, ez ellen tiltakoztam is, emiatt 1989 őszén a pártból kizártak.

1992-ben visszatértem, újpesti, majd budapesti elnökké választottak. Az 1994-i választáson listáról lettem országgyűlési képviselő. 1994-1998 között ellenzékben, 1998-2002 között kormánypárti képviselőként tevékenykedtem. A 8 éves képvelőségem alatt a Honvédelmi Bizottságban dolgoztam ellenzékben, mint bizottsági tag, majd 1998 után, mint kormánypárti képviselő, 3 évig a bizottság elnöki tisztét töltöttem be. Képviselőségem alatt a trianoni békediktátummal kapcsolatban többször szóltam a T. Házban, amely még az Antall-kormány idejében is tabunak számított, említésekor a Fidesz kivonult az ülésről. Többször felszólaltam a benesi dekrétumok ellen, az elszakított területeken élő magyarok autonómiatörekvéseiért emeltem szót, követeltem 1956 valódi oktatását, szót emeltem az ukrán a szlovák, román alapszerződések ellen, követeltem a szavazati jogot az elszakított területeken és emigrációban élő magyarok részére. Tiltakoztam a flottilla megszüntetése ellen és harcoltam a nemzettudattal rendelkező nemzeti hadsereg megteremtéséért, egyetértettem a státustörvénnyel, melyet a nemzet egyesítésének törvényeként neveztem. Nem értettem egyet a sorkatonai szolgálat megszüntetésével, mert a haza védelme minden egészséges magyar fiatal férfi kötelessége.

A 2002-es választásokon nem indultam képviselőjelöltként, úgy döntöttem, hogy az aktív pártpolitizálást befejezem. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartok ki az eszmeiségem mellett, és nem segítem a magyar nemzet felemelkedését szerény erőmhöz képest. Éppen ezért aktívan dolgozom, és elnökségi tagja vagyok a Trianon Társaságnak, tagja a Szent István Nemesi Rendnek, a Szent György Lovagrendnek, a Magyar Királyi I. és II. Honvéd Egyetemi Rohamzászlóalj Bajtársi Körnek és a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösségnek.                                     (t)