Az összmagyarság Lelki Hazája a Szent Angyalok Templomában

Hajrá, magyarok! Hajrá, László atya!

Tedd, amit tudsz, azzal, amid van, ott, ahol vagy – Theodore Roosevelt híres mondása jut eszembe, amikor már órák óta barangolunk László atya „birtokán”, a gazdagréti Szent Angyalok Templomában és környékén. Az atya műve hűen példázza, hogy az elhivatottság, a tehetség, a szorgalom meghozza gyümölcsét. Stílszerűen szólva, a szomorú Magyarországon egy olyan paradicsomot teremtett hívők és nem hívők számára, amely békességet, szeretetet, lelki feltöltődést és élményeket nyújt a betérőknek. Földi nyelvünkre lefordítva: művészi kivitelű, gigantikus templom, számtalan kiszolgáló helyiséggel, modern értelmezésű lelki szolgálattal, programok minden korosztálynak, altemplom, amelyben végső nyughely található, élő üzenettel a világban szétszóródott magyarok részére, szabadidős helyszínek, tenisz- és futballpálya, vonat-étterem, pálmaház, saját repülőgépen házasságkötés, temetés – és sok más egyéb.

Beszélgetésünk elején, őszintén megvallja, hogy ezt a hatalmas templomot és a hozzátartozó parkot, szolgáltatásaival együtt nem ide, nem erre a területre álmodta meg, hanem Észak-Amerikába, Clevelandbe.

– 1984-ben úgy volt, hogy hivatalosan Amerikába kerülök az emigráns magyarság szolgálatára Clevelandbe. Hogy végül is miért akadt meg ez a kezdeményezés, ahhoz ma már nem kell fantázia... Én mindenesetre teljes lélekkel készültem. Sokukat megismertem, láttam gondjaikat, s akkor jött az ötlet, hogy fel kellene építeni egy többfunkciójú, mindhárom nemzedékhez szóló templomot, amely nem csak az istentiszteleteknek, hanem egyéb közösségi eseményeknek is otthonul szolgál, s mindenkihez szól, végigkísérve életüket, a születéstől a méltó távozásig – említi az atya, a nyolcvanas esztendők elején megfogant ötletről. – Ma csak az ilyen egymást szerető közösség tud választ adni a globalizáció kihívására. A Lelki Hazát, a lelki közösségeket kell felépíteni és erősíteni – teszi hozzá.

Visszatérvén Magyarországra, nem hagyta nyugton a gondolat, dédelgette-érlelte magában. Azután társakat, támogatókat szerzett, s a kilencvenes esztendők közepére sikerült megtalálni és megszerezni ezt a helyszínt, ahol a grandiózus elképzelés megvalósulhat. Mégpedig a gazdagréti lakótelep szélén.

Budapest nyugati kapujánál, a Bécs és a Balaton felé vezető utakról jól látni a hegyen magasodó templom égbetörő acéltornyát, amelyet üveglapok borítanak, tetején a védőszentekkel, az angyalokkal, a fény és szeretet jelképeként. Hirdetik, hogy a templom, amely az imádság helye, otthont kíván nyújtani minden olyan közösségi igénynek, amelyben az 1100 éves magyar kereszténységnek hagyománya van. Az egész épületegyüttes nem csak az építőművészet remeke, hanem az ökológiai szempontok legjobb eredményeit is követi. Ahogyan engedik az anyagi lehetőségek, úgy készül lépésről lépésre. Sok-sokmilliós kiadásokkal, költségekkel jár mindez, amelynek előteremtése nem kis fejtörést okozhat, ám az atya ügyes szervező, s nem restell kérni a jó célra az adakozóktól.

– A test-szellem-lélek egységes szolgálatát kívánjuk felvállalni mindhárom nemzedék életében, s már a harmadik évezred igényeire figyelve – mondja az atya, aki nem csak az intézmény működtetéséből, hanem a tervezéséből, létrehozásából is alaposan kiveszi a részét. Minden egyes épületrész, terem, lépcső tervének elkészítésénél ott van, a munkák megszervezését, kivitelezését végzi, sőt maga festi éjszakánként a főtemplom fali képeit is... Hűséges és önzetlen társai segítenek mindenben, s hívek ezrei követik. Ám irigyei és ellenségei is vannak, hiszen, amit létrehozott Gazdagréten, az egyedülálló Magyarországon. Valóban, irigylésre méltó.

Valamilyen „támogatásként” kerülhetett oda egy kiszuperált vonatszerelvény is, amely kívülről úgy tűnik, mintha valamelyik pályaudvarról kószált volna el, fel a hegy tetejére… belülről viszont kényelmes, elegáns összkomfortos étkező, ahol a legfinomabb ételeket tálalják – ez a Vonat-étterem. A környező parkban, ahol tenisz- és futballpálya, bicikliút, sétálók találhatók, rendszeresen rendeznek valamilyen közösségi eseményt, a sporttalálkozóktól kezdve a majálisig mindig történik itt valami. Odébb, meglepő módon egy pálmaházba jutunk, gyönyörű kilátással a vidékre, a mediterrán növények dzsungelében.

Azután a nemrégiben átadott altemplomba megyünk. A bejáratnál ez a felirat fogad: „A világon szétszóródott magyarok végső nyughelye”.

Sokak vágya teljesült ezzel, hiszen új, „negyedik típusú” temetkezési forma valósulhatott meg – magyarázza László atya. – A hamvakat fehér gyolcsba csomagoljuk, aranyszalaggal átkötjük és névkártyával ellátva, speciális urnaelhelyező-rendszer segítségével juttatjuk a Szent Angyalok Templomának altemploma alatti osszáriumba, ahol megőrizzük a boldog feltámadás reményében. Bármely felekezet papja elvégezheti a búcsúszertartást. Ez nagyságrenddel színvonalasabb minden szórásos változatnál, költségeit tekintve pedig előnyösebb, mint a temetés hagyományos vagy urnás változata. Ez egyben nagy segítség azoknak is, akik szeretteik sírhelyét nem tudják megváltani, így egybe hamvasztva nyernek kegyeletet, teljes végső elhelyezést.

Talán a világon egyedülálló módon, az altemplomban egy technikai videóberendezés jóvoltából lehetőség nyílik a végső távozás előtt egy utolsó, képes üzenet elmondására, amelyet bárki meghallgathat. László atya elindítja a videót, s a közelmúltban, 94 esztendősen elhunyt édesapja, Lipp János szólal meg, szellemi-lelki végrendeletét mondja el, egy almafa alatt ülve, végtelen bölcsességgel: „Fiam, csak egy pillanat volt élet” – halljuk döbbenten, mi, élők az útmutatást.

Szintén egyedülálló ötlet – amely Magyarországon még új, de külföldön régebb óta ismert –, hogy a kegyeleti szolgáltatás keretében az elhunytak hamvait repülőgépről a Duna felett adják vissza a természetnek. S máris a Budaörsi Repülőtéren vagyunk, ahol László atya büszkén mutatja AN-2-es repülőgépét, amely talán az egész hangárban a legnagyobb, s amelyet speciálisan erre a célra átalakított. És nem csak temetésre, hanem házassági jubileumok, évfordulók, az ezüst lagzik „mennyben” való hálaadására, hiszen mint tudjuk: a jó házasságok a mennyben köttetnek de mindenesetre stílusos, ha ott fent adunk érte hálát.

Kézenfekvő kérdésemre, hogyan került kapcsolatba a repüléssel, az atya elmondta, hogy 1993-ban a Magyar Püspöki Kar kinevezte a Honvédelmi Minisztériumba a Tábori Lelkészség megszervezésére. Az atya az országban egymástól távol szolgáló futballista papokban gondolkozott, mint leendő munkatársakban. Így szervezte meg független cégként a Napsugár Légitársaságot, és szerezte meg a repülővezetéshez a pilótavizsgán a szakszolgálatot. A Tábori Lelkészség vezetését ellenben más folytatta. A szponzorok azonban úgy gondolták, hogy, ha tudja hasznosítani az atya az AN2 repülőt, hát tartsa meg. Hát, tudta. Azóta szolgál a repülőgép, mint air church.

Amint említem neki, hogy az egyik legsikeresebb amerikai magyar származású üzletembernek, Steven Udvar-Hazynak az Egyesült Államokban óriási repülőgépparkja, sőt Washingtonban repülőmúzeuma is van, rögtön megfogan az ötlet, hogyan lehetne az atya derűs, vidám sugárzó erőt adó lelkületével a világ magyarságát megismertetni, őket megerősíteni? Az atya légitársaságának főpilótája Somogyvári József, népszerű nevén Soma, most ment nyugdíjba a Malévtől. Boeing 747-es gépekkel az egész világ repülőtereit berepülte, egy megfelelő business géppel az atya vele tudná – gazdagréti szolgálata mellett – a legtávolabbi magyar közösséget is felkeresni. Egy ilyen repülőgép rendelkezésre bocsátása segíthetné a magyar honfitársakat lelkük megerősítésében…?!

Búcsúzásunkkor egy újabb meglepő információval gazdagodunk: László atya Magyarország legnépszerűbb futballcsapatához, a Ferencvároshoz megy. Na, nem játszani, hanem a több mint százesztendős történelmének legnagyobb válságát élő klubnak lelki segítséget nyújtani. Most pedig éppen a Fradinál van szükség rá. Egyébként, 1988-ban ő hívta életre az első magyar papi csapatot, amely akkor a Fradi öregfiúk ellen játszott egy jótékonysági mérkőzést. Azóta is gyakran pályára lépnek, nemrégiben például vezetésével Szarajevóban egy nemzetközi tornán járt a magyar papi csapat. Amikor pályára lépett, így szólt a buzdítás: Hajrá, László Atya, hajrá, magyarok!

Hát, hajrá, László Atya, hajrá, magyarok!

Tanka László