Milesz Sándor hű maradt a beregszászi gyökerekhez ***Huszonöten kezdték, ma egymillióan vannak

Miközben meggyógyította magát, megalapozta sikeres jövőjét

Milesz Sándor, Beregszász szülötte nagy ívű karriert futott be: az egyszerű, de erős magyarságérzelmű családban lelkésznek készült, mégis vegyészdoktori diplomát szerzett, közben zenélt egy beategyüttesben, feltalált jó néhány gyógyászati terméket, aztán irányításával létrejött  Közép-Európa legnagyobb multilevel marketinges cége. Ma egymillióan forgalmazzák ezt a termékcsaládot, s ötvenezer embernek nyújt  megélhetési lehetőséget. Sándor négy lánygyermek apja, s számos jótékonysági kezdeményezése, vállalkozása, elismerése van – szinte mindent elért, ami erkölcsi és anyagi értelemben Magyarországon elérhető, már negyvenévesen életműdíjjal tüntették ki. Mégis talán arra a legbüszkébb, hogy hűen gyökereihez, megmaradt „beregszászinak”: erős magyarságérzelemmel, emberséggel, szívós munkabírással.

Volt kitől és mit örökölnie. Aki ismeri az ötvenes-hatvanas évek kárpátaljai magyar világát, az tudja, hogy ez az örökség elsősorban nem vagyoni javakban, hanem emberi jellemekben értendő.

– Édesapám, az akkori Szovjetunióban, szinte példanélküli módon, vállalkozóként dolgozott, kádár volt a szakmája, mindenféle famunkához értett, tetőket készített, tőle kaptam a vállalkozói tehetséget – emlékezik vissza Milesz Sándor. – Édesanyámtól az emberbaráti szeretetet, nagymamámtól az ügyek iránti alázatot, elkötelezettséget, nagyapámtól pedig a természet tiszteletét tanultam meg, ez volt a családi örökség. Igazából keresztapám nyomdokain akartam haladni, aki református lelkész volt, így én is erre a pályára készültem, egészen tizennégy éves koromig.  Mindennap templomba jártam, s nagy ambícióval gondoltam e hivatásra…

A keresztapa egyébként nem csak a lelki, hanem a nemzeti nevelésről is gondoskodott Beregszászon. Nem ismert megalkuvást, például ‘56-ban el akarta zavarni az oroszokat Kárpátaljáról… Ez súlyos ténynek számított, ezért száműzték a Gulágra, ahonnan csak tizenkét év múlva térhetett vissza.

A Milesz-család, hogy taníttatni tudják tehetséges egyetlen gyermeküket, a hetvenes esztendők közepe táján áttelepült Magyarországra, Debrecenbe. Itt előbb a vegyipari szakközépiskolát, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a vegyészmérnöki kart végezte el Sándor, a radiokémiával és kolloidtanokkal  foglalkozott, ebből is doktorált.

– Még az általános  iskolában egy remek kémiatanárom olyannyira megszerettette velem a tantárgyat, hogy végül ezt a pályát választottam – fűzi hozzá.

Húsz esztendőt töltött a cívis városban, s alaposan megérintette az ottani pezsgő szellemi élet. Maga is egyik szereplőjévé vált, billentyűsként egy neves helyi zenekarban rendszeresen játszott. Sőt gondolkodóba is esett, netán ezen a pályán kellene-e továbbmennie?

Ám, a vegyészet jóval ígéretesebbnek tűnt. Elnyert egy három éves szakmai ösztöndíjat a Szovjetunióba, így csaknem négy esztendőt töltött egy magas színvonalú rákkutatási programban, Moszkvától nem messze. Ezek az esztendők szakmai értelemben meghatározták és megalapozták további életét.

Azonban egy váratlan fordulat majdnem mindennek véget vetett, egy súlyos betegség vette le a lábáról: krónikus  anyagcserezavarok, izomsorvadás, s egyéb tragikusnak látszó tünetek jelentkeztek – alig harmincesztendősen, három lánygyermek apjaként!

Ekkor kezdett, saját gyógyítása érdekében behatóbban foglalkozni a természetes alapú gyógyászati termékekkel. Felkutatta, kikísérletezte, s alkalmazta őket. Így születetett meg egy sor  Milesz-féle természetgyógyászati termék! Amelyet nem sokkal később már a Biogal Gyógyszergyár nagyüzemben gyártott, s nem csak Sándor gyógyult meg ezektől a termékektől, hanem mások is, miközben egy rendkívül sikeres vállalkozás vette kezdetét. Ma is nagyüzemben gyártják e gyógynövényeket, krémeket.

De egy ilyen sikeres vállalkozó mégis hogyan és miért kerül egy világcég élére?

– Nagyon egyszerűen: látva ez irányú munkásságomat, megkerestek, nem lenne-e kedvem, az akkor már félszáz országban tevékenykedő cég vezetéséhez? – említi dr. Milesz Sándor. – Néhányan, talán huszonöten lehettek akkor, s még nagyon kiscipőben járt az egész. Éppen tíz éve, egy februári hideg napon, Moszkvában találkoztam Rex Maughan elnök-vezérigazgatóval,  aki megnyerő modorával, kellemes stílusával hamar meggyőzött arról, érdemes elfogadnom a felkínált lehetőséget, az országigazgatói posztot. Akkor egyikünk sem gondolta, hogy egy évtizeden belül már egymillióan leszünk…

Persze, e mögött kőkemény esztendők állnak. Öt éven át  naponta, vonattal járt Budapestre,  csapatot épített, szervezett, tárgyalt, beutazta az országot, a nagyvilágot. A siker titka?

– Megfelelő emberek a megfelelő helyeken, kiváló termékek, kemény munka és marketing, mindehhez egy családias közösség, talán ezekkel a jellemzőkkel lehet összefoglalni -válaszol tömören a kérdésre. – Nagyon fontos az erkölcsi elismerés is – teszi hozzá –, ha valaki itt letesz valami jelentős teljesítményt  az asztalra,  biztos, hogy nagy ünneplésben lesz része, s egy egész életen át emlékezni fog rá.

Sándor szorosan kötődik a határon túli magyarsághoz, hiszen gyökerei is odafűzik. Egykori barátai, ismerősei rokonai a Kárpátalján, az unokatestvérei a kanadai Torontóban élnek. A világ nyolcvanöt országában járt, s a magyar nyelvű, internetes Forever televízió jóvoltából napi kapcsolatban állnak, s New Yorktól Buenos Airesen át Melbourne-ig mindenhonnan jönnek-mennek a hírek.

Noha dr. Milesz Sándor derűs, nyugodt kisugárzásából úgy tűnik, minden tervét maximálisan megvalósította, s elért mindent, amire szüksége van, mégis, amikor a jövőről, a terveiről beszélgetünk, hamar belelendül az újabb kihívások témakörébe…

– Azt gondolom, hogy tényleg elértem mindent, amire vágytam, s most már szeretnék valamit visszaadni ebből az országnak, az embereknek, a  rászorulóknak, s legfőképpen a beteg gyerekeknek. Régóta foglalkoztat  megsegítésüknek a gondolata – mondja – eddig is számos módon segítettem őket, de a nagy tervem az, hogy létrehozzunk a szellemileg vagy fizikailag beteg, sérült gyerekek részére egy komplex rehabilitációs központot. Egy többfunkciós egészségügyi és szabadidős intézményt, óriási parkkal, állatkerttel, egy korszerűen felszerelt gyógyító helyet, amely minden rászorult gyermek részére ingyenes lenne, s a nem betegek részére is nyitott lenne. Megvan ennek a konkrét terve, s remélem, hogy lesz elegendő energiám a kivitelezésére is!

Ha munkája engedi, minden szabadidejét kislányával, a hét hónapos Jázmin Virággal tölti. Ő már a negyedik leánygyermek a sorban: Eszter, Judit huszonkettő, Anna-Sára húsz, Ágnes Dóra tizennyolc esztendősek. De ha már a kihívásokról beszélünk, azt mondják, helye lenne egy fiúgyermeknek is ebben a népes családban. Mert, ami a jövőbeni feladatokat illeti...