|
New Yorkban 46. alkalommal adták át a George Washington-díjakat
Hidat építenek Amerika és Magyarország között
Átadták az Amerikai Magyar Alapítvány (AHF) idei George Washington-díjait New Yorkban. A hagyományok szerint, az elegáns Waldorf-Astoria szállóban rendezett díszvacsorán Szabó István, Oscar-díjas filmrendező, Richard C. Holbrooke, volt amerikai ENSZ-nagykövet, a daytoni egyezmény kidolgozója és Bodák László cégvezető mérnök kapta meg az elismerést.
Az ünnepélyes estet a legrangosabb emigráns szervezetek közé tartozó, 1955-ben alapított American Hungarian Foundation alapító elnöke, Molnár Ágoston professzor nyitotta meg, aki emlékeztetett a budapesti Városligetben található George Washington-szoborra, melyet az USA-ban élő magyar emigránsok 1906-ban hálájuk jeléül állítattak fel, hogy Amerika befogadta őket. A professzor hangsúlyozta, hogy az elmúlt 46 évhez hasonlóan, a George Washington-kitüntetést ezúttal is olyan személyiségek vehetik át, akik tevékenységükkel hidat építenek Amerika és Magyarország között. Az idei díjak kapcsán az AHF kiemelte, hogy Szabó István nemzetközileg elismert rendező, számos elismerés birtokosa, egyebek mellett megkapta az Oscar-díjat és a Brit Filmakadémia díját, elnyerte Berlinben az Ezüst Medvét, a zsűri jutalmazta Cannes-ban és a Locarnói Filmfesztiválon is, ezen kívül a Kossuth-díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetés tulajdonosa. Szabó István arról beszélt, hogy olyan nemzedékhez tartozik, amelynek az életében jöttek-mentek a rezsimek. Aki a '30-as években született, annak az életében hétszer volt hatalomváltás - mondta. „Én olyan nemzedékhez tartozom, amelyet arra tanítottak, hogy mindig feltegye a kérdést, kik adják a díjakat” – mondta, és megjegyezte: „mi rengeteg kompromisszumot kötöttünk, de megpróbáltunk élni, és másokat is élni hagyni”.
Richard C. Holbrooke, egykori amerikai ENSZ-nagykövet volt a boszniai háborút lezáró 1995-ös daytoni békeegyezmény fő kidolgozója; később Bill Clinton elnök boszniai és koszovói különmegbízottja, 1993–94-ben németországi nagykövet volt. Holbrooke-nak szoros magyar kötődése van: felesége Kati Marton újságírónő – aki szintén George Washington-díjas –, esküvőjük Budapesten volt. A The New York Times úgy emlegette, mint aki esélyes arra, hogy Barack Obama új elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója legyen. Holbrooke elmondta: számára Magyarország nemcsak azért fontos, mert magánéletében kiemelt a jelentősége – minden évben ellátogatnak Magyarországra –, hanem mert diplomáciai munkájában, európai ügyekért felelős államtitkárként sokat foglalkozott az országgal. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy részem volt Magyarország NATO-csatlakozásában” – mondta. Bodák László 1985 óta vezeti a New York-i Laszlo Bodak Engineer, PC vállalatot. Korábban kommunikációs rendszermérnök volt a Grumman Aerospace cégnél, ő irányította az Apollo űrhajó holdra szálló egysége, a holdkomp kommunikációs hálózata, később a haditengerészet F14-es vadászgépeinél a hang- és adattovábbítási rendszerek fejlesztését. Bodák Lászlót, mint filantrópot is elismerik, aki jelentős anyagi segítséget nyújt a New York és környékén lévő államokban működő magyar alapítványoknak, egyesületeknek.
Az ünnepség résztvevői között megjelentek filmsztárok, az üzleti, politikai, társadalmi és diplomáciai élet közismert személyiségei. A magyar diplomácia képviselői közül részt vett a díszvacsorán Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet, aki a Magyar Köztársaság nevében üdvözölte a George Washington-díj ünnepi estjének vendégeit és a kitüntetetteket, valamint dr. Bródi Gábor ENSZ-nagykövet és Polgár Viktor New York-i főkonzul is.
Az Amerikai Magyar Alapítványt magyar származású egyetemi tanárok és egyesületi vezetők hozták létre a magyar kulturális hagyományok ápolására és népszerűsítésére. Az első Washington-díjas Kármán Tódor és Neumann János (posztumusz) volt 1961-ben, a további kitüntetettek között olyan nevek szerepelnek, mint Göncz Árpád, Teller Ede, Wigner Jenő, Szent-Györgyi Albert, Doráti Antal, Elie Wiesel, Andrew Grove, Tony Curtis, Oláh György és mások. Hámori Péter (New York) |
Richard Holbrooke |





