|
Nemzetközi üzleti konferencia a Kárpát-medence és a nagyvilág magyarságának összefogására Kapcsolati híd a magyar-magyar vállalkozások között
A nyugati világban szétszóródott magyarság között jelentõs számban találhatók üzletemberek, befektetõk, vállalkozók, akik kötõdnek valamilyen módon Magyarországhoz, s irántuk is különös érdeklõdés nyilvánul meg a magyarországi vállalkozások, üzletemberek részérõl. Ezt az úgynevezett „kapcsolati hidat” hozta létre a nemrégiben, Budapesten rendezett II. Magyarsághíd nemzetközi üzleti konferencia a Tulip Inn Hotelben, ahol mintegy másfélszázan vettek részt, cseréltek információkat, mutatták be termékeiket, szolgáltatásaikat, építették tovább kapcsolataikat. A rendezvény kezdetén a résztvevõk Ibi Duba emigráns operaénekestõl, az Elindultam szép hazámból… címû népdalt hallgatták meg, majd Gazsi Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke, moderátor üdvözölte a hallgatóságot. Megnyitó beszédet mondott dr. Tanka László, a rendezõ szerv, a Magyarságszolgálati Alapítvány elnöke, az American Hungarian Panoráma magazin fõszerkesztõje. Hangsúlyozta, hogy a partnerségi kapcsolatok szervezésében elsõsorban a kis- és középvállalkozásokra, a sajátosan magyar jellegû termékekre, találmányokra és szolgáltatásokra gondoltak – ezeket kell ismertebbé-elismertebbé tenni, piacra juttatni, a magyar-magyar kapcsolatokon keresztül is. Ezután Skapinyecz Péter, az ITDH vezetõ tanácsadója beszélt arról, hogyan segítik a nemzetközi hálózatukon, képviseleteiken keresztül a külhoni és a hazai vállalakozásokat. Utalt arra, hogy a közeljövõben jelentõs változásokra kerül sor az ITDH szervezetében, miáltal még jobban közremûködnek a nemzetközi kapcsolatok alakulásában. Csomor Gábor, a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezetõ igazgatója bemutatta a hazai vállalkozások helyzetét, s a kitörési lehetõségek közül arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek meg kell találnia a külföldi kapcsolatok során azt a társat, aki tõkével, új piacokkal segíti a boldogulást, s így együtt sikeresebben boldogulhatnak az egyébként igen rögös utakon. Pálfi Erika, az ausztráliai nagykövetség marketingigazgatója a magyar vállalkozások ausztráliai, Gyönyör Béla, a kanadai nagykövetség korábbi munkatársa a kanadai lehetõségeket és tapasztalatokat ismertették. Mindketten felajánlották kapcsolataikat, tevékenységüket az érdeklõdõk számára, hangsúlyozva, hogy a mai piacgazdaságban nincsenek távolságok, s a magyar-magyar együttmûködések mindkét országban eddig is hatékonyan mûködtek. Szombathy Zoltán, a Magyar Önkormányzatok Európai Szövetségének elnökhelyettese, a vajdasági képviselõház bizottsági elnöke arról beszélt, hogy jórészt a rossz médiahíreknek „köszönhetõen”, nem ismertek és kihasználatlanok a jelenlegi vajdasági lehetõségek. Konkrét üzleti területeket említett, hozzátéve, hogy képviselõi munkája során e kapcsolatok elõmozdítását tekinti az egyik legfontosabb feladatának. James Bondár, a Magyar Vállalkozók Világszövetségének elnöke, amerikai magyar üzletember a világméretû összefogás és együttmûködés esélyeit vázolta fel, s a hallgatóság figyelmébe ajánlotta e vonatkozásban szervezetének közremûködését. Dr. Popper György, IBSSA elnöke és más világszervezet tekintélyes vezetõje, tagja számos együttmûködési területet említett, ahol a magyar-magyar nemzetközi kapcsolatok még jobban gyümölcsözõdhetnek. Felhívta a figyelmet, többek között a külföldön élõ és igen népszerû magyar származású sportolók, a testõr- és biztonsági szolgálatok, a tradicionális lovagi szervezetek irányában meglévõ kapcsolataira. Bába Szilvia, a Magyar Kultúra Alapítvány értékesítési igazgatója az intézmény sokoldalú kulturális tevékenységérõl tájékoztatta a hallgatóságát, megemlítve, hogy évente több száz kulturális esemény, rendezvény zajlik a Budai Várban található intézmény falai között, ahol rendszeresen megjelennek a külhonban élõ magyarok. Tótfalusy Erika, Magyar-kínai Gazdasági Kamara elnökhelyettese a nemrégiben Kínában járt magyar delegáció által elõkészített ázsiai piaci lehetõségeket vette sorba, felkínálva a kamara közremûködését e pozíciók megszerzésében. Gáspár Sándor, a Hungary Investment Center Co. igazgatója a sokak által félve tekintett iraki piaci kereskedelmi lehetõségeket ismertette. Mint elmondta, minden téves információ ellenére Észak-Irakban óriásiak a lehetõségek, sok a pénz és nagy az igény mindenféle termékre, szolgáltatásra. Dr. Brückner Huba, a Magyar Fulbright Bizottság igazgatója a „magyar agy” érvényülési lehetõségeit vette számba, tájékoztatást adott arról, hogyan segíti ösztöndíjaival a tehetségek érvényesülését a Fulbright, hangsúlyozva, hogy sok ezer magyar-magyar kapcsolatot teremtett az elmúlt évtizedekben. Horváth Tímea Ausztráliából érkezett, s ma Magyarországon egy malajziai cég közremûködésével a több ezer éves és igen egészséges brazíliai gano-kávét igyekszik egy üzleti vállalkozás keretében meghonosítani. Termékét sokan meg is kóstolhatták a szünetben, illetve a konferencia végén a jelenlévõk. Egyébként a rendezvény szép színfoltja volt, hogy nem csak beszéltek az elõadók a lehetõségekrõl, hanem a kiállítások, bemutatók, kóstolók során meg is mutatták termékeiket – keretes cikkünkben közülük megemlítünk néhányat. A továbbiakban Hannauerné Szabó Anna igazgató, az Eurohód Divat Kft. igazgatója a világszerte ismert magyar divat tendenciáit bemutató ruháikra, tervikre hívta fel a figyelmet. Majd újabb konkrét üzleti ajánlatok következtek. A szilikon sokoldalú felhasználásáról tartott rövid tájékoztatást dr. Nagy József, Kossuth-díjas professzor, feltaláló, dr. Kesztyûs Ferenc festõmûvész, feltaláló és dr. Balássy István, a Pannon Color ügyvezetõ igazgatója, akik közösen számoltak be korszakalkotó találmányukról, az „örökéletû” szilikonfestékrõl, amely az ipari felhasználástól a festõmûvészetig igen széles körben hasznosítható. Domokos István, a Külföldi Magyarok Jogi Gazdasági és Képviseleti Irodájának vezetõje az erdélyiek magyarországi üzleti megjelenését vázolta fel, valamint arról beszélt, hogy milyen esélyei vannak a magyarországiaknak Erdélyben a kereskedem, szolgáltatás, beruházás, idegenforgalom területein. Ezután dr. Elek Emil orvos-igazgató a Doktorfitt egészségügyi vállalkozás sokoldalú tevékenységét vázolta fel, hangsúlyozva a prevenció szerepét, s a nemzetközi szakmai színvonalat. Föglein András üzletember pedig a Linon egészségügyi projectet népszerûsítette. A továbbiakban Kajtner Péter, a Szövetség az Élõ Tiszáért szervezet elnöke beszédében azt az erõfeszítést prezentálta, amely a legmagyarabb folyó völgyének természeti kincseiért és gazdasági fejlesztéséért valósul meg. Ezután dr. Dolhay Balázs orvos a nõi betegségek megelõzésében végzett kutatómunkát, s ennek keretében kifejlesztett gyógyító eljárásokat, termékeket ismertette, valamint sokoldalúságát példázandó, egy kétéltû jármû találmányának mûködését is bemutatta. Magyar Kálmán, amerikai-magyar üzletember az AMCO csomagológépeket gyártó cégnek az igazgatója, miközben Amerikában számos kulturális rendezvény szervezõje, rendezõje, mecénása, aki közel másfél évtizedes tapasztalatait ismertette a hallgatósággal, nem titkolva a közben tapasztalt nehézségeket és csalódásokat sem. Dr. Nagy László, a Képzett fiatalokkal a jövõért alapítvány elnöke és munkatársa, Kulcsár Viktória, az Egyesült Államokban élõ, buffalói üzletember, Mészáros László által alapított, a fiatal tehetségeket segítõ kezdeményezését mutatta be. Az alapítvány szép példát mutat azok számára, akik a külföldi országokban felelõsséget éreznek a fiatal magyar tehetségek érvényesüléséért. A külhoni magyarok óhazai segítségnyújtásának hasonló jó példáját tárta a hallgatóság elé Orlovits Anna, alapítványi igazgató, aki egy Komárom megyei kisfalu, Kecskéd templomának és kulturális javainak a megõrzését tûzte ki célul, s ebben egy kanadai magyar, Szõcs András példamutató önzetlenségérõl adott tanúbizonyságot: 20 millió forintot ajánlott fel az alapítványnak. Dr. Horváth Gyula nemzetközi befektetési jogász két tevékenységi körére hívta fel a figyelmet. Egyrészt bemutatta egyedülálló kollekcióját a magyar történelmi ékszerekrõl, másrészt horvátországi, igen kedvezõ ingatlanfektetésekre invitálta a jelenlévõket. Ugyancsak ígéretes befektetési lehetõségek kínált Nikli Hajnalka projekt koordinátor, aki a Zala Springs komplex ingatlanberuházás-fejleményeit ismertette. Végezetül pedig egy különleges porcelánfestészeti módszerrel ismerkedhetett meg a közönség, Seres Erzsébet festõmûvész jóvoltából. Dreisziger Zsuzsanna, a Magyarságszolgálati Alapítvány igazgatója záró beszédében úgy fogalmazott, hogy hasznos és érdemes volt ezt a konferenciát megrendezni, hiszen az elõadásokat követõ tárgyalásokon, szakmai beszélgetéseken sok üzleti és szakmai kapcsolat indult, számos információ cserélõdött, s több üzleti barátság is szövõdött a résztvevõk között. Bejelentette, hogy 2008-ban megrendezik a III. Magyarsághíd nemzetközi üzleti konferenciát. Egyébként a rendezvény elõadásairól, a kiállításokról film is készült, amelyet a külhoni magyar médiumok majd bemutatnak. (B. R.)
KIÁLLÍTÁSOK, BEMUTATÓK, KÓSTOLÓK
A rendezvény ideje alatt termék- és szolgáltatás-bemutatókra, kóstolókra is sor került, a többi között az alábbiakra. Pannon Color Kft. szilikontermékek Borsa-Desszert Kft. Emese gyümölcsdesszertcsalád Dr. Horváth Gyula történelmi ékszerek Dolhay Kft. egészségügyi termékek Névjegynaptár Kft. Világ-névjegynaptárcsalád Ganoderma Kft. Gano Excel-termékek Aphrodite Ruhaszalon magyaros díszruhák Kardos Ferenc új technikai eljárás a borászatban Inzula Ker. Kft. bioédességek Vajda Natura Bt. diagnosztikai és orvostechnikai eszközök Kis-Balaton Galéria festmények Bézi Kft. indonéziai teakóstoló American Hungarian Panoráma újságok, kiadványok, könyvek Szövetség az Élõ Tiszáért összefogás a legmagyarabb folyó völgyének természeti kincseiért és gazdasági fejlesztéséért Seres Erzsébet festett porcelán alkotások Doktorfit Stúdió szolgáltatásai Eurohód Divat Kft. ruházati termékeinek bemutatása Puru édesvízi haltermékek
|
A résztvevők egy csoportja
Bába Szíilvia MKA Bézi Péter -indonéz tea Csomor Gábor -VOSZ
Domokos István -Erdély
dr. Balássy István -Pannoncolor
dr. Dolhay Balázs
dr.Brückner Huba -Fulbright
dr.Elek Emi l -Doktorfitt
dr.Horváth Gyula ékszerész
dr.Nagy László -MICE
dr.Popper György -IBSSA
Dreisziger Zsuzsa - MSZA
dr.Tanka László
|

































