Alexander Brody, a világhírű reklámszakember egy életre megjegyezte az atyai intelmet:

„Egy Bródy nem felejt el magyarul!”

Gábor Dénes a rokona volt, Neumann Jánoséknál együtt ebédelt Einsteinnel

A Gellért Szálló mögötti szép fáktól ölelt csöndes kis utcában éli budapesti életét az idehaza leginkább írói munkásságáról ismert Alexander Brody, a híres írófejedelem, Bródy Sándor unokája, Hunyady Sándor unokaöccse. Az alma nem esett túl messze a fájától; õ is ír. Ennek ellenére nem szépíróként, hanem reklámszakemberként alapozta meg a világhírét. Valódi amerikai karriert futott be: a legendás Young and Rubicam, majd az Ogilvy cég, s a Reklám Világszövetség vezetõje volt. Néhány könyve itthon is megjelent, köztük egy aforizmagyûjtemény, amelybõl, íme, itt egy Brody-gyöngyszem: „Csak azt tudja az ember biztosan megtartani, amit már másnak adott szeretettel.”

Nagyapjának, A tanítónõ írójának öt fia volt: András, Illés, István, János és féltestvérük, Hunyady Sándor. Közülük Alexander apja János volt, aki a két világháború közti Magyarország egyik leggazdagabb gabonakereskedõjének számított. Rózsadombi villájában nagy háztartást vitt feleségével, Bródy (Pollatschek) Lilivel, a kor sikeres festõmûvészével. Itt született 1933. január 28-án a kis Sándorka, aki nevét a híres nagyapa után kapta. A rokonsághoz tartozott Gábor Dénes, Nobel-díjas fizikus, Bródy Imre, a kriptongázos ízzó feltalálója és Bródy Ernõ, aki – csúcstartóként! – 43 évig volt országgyûlési képviselõ.

A Bródy-villát sok neves mûvész látogatta, mint Csortos Gyula, Bajor Gizi, Czóbel Béla és Szántó Piroska, de olyan, késõbb magas tisztségbe jutott politikusok is megfordultak náluk, mint Vas Zoltán vagy Dinnyés Lajos.

Bródy János a lósport szerelmese volt, a harmincas években több tucat lova futott, és 1946-48 között az ügetõt igazgatta. Barátja, Dinnyés Lajos miniszterelnök 1946-ban megbízta, hogy – a Gazdasági Fõtanács és a Földmûvelésügyi Minisztérium által kiutalt 100 ezer dollár segítségével – Amerikából pótolja a harcokban szinte teljesen elpusztult magyar lóállományt.

Alexander errõl egy régi történetet mesél: „Az 1947-es derbit a mi lovunk, Koppány nyerte. Egy másik versenyen titokban fogadtam, s mindössze hárman találták el a befutót. Az elnök, vagyis apám irodájába kérette a nyerteseket. Amikor meglátott, így szólt: Maga fogad? De hisz ehhez fiatal! – és hat hónapra kitiltott az ügetõrõl.”

Sándor 1947-ben negyedikes volt az Árpád Gimnáziumban, amikor apja Vas Zoltán miniszter titkára révén hivatalos útlevéllel Svájcba küldte fiát, aki néhány hónapot Tell Vilmos országában töltött, majd – egyedül! – továbbment Amerikába, ahol nem kellett sokáig elviselnie a magányt, hiszen egy év múlva már apja és húga, Zsófi is az Újvilágban volt, míg édesanyja 1953-ban Párizsból csatlakozott hozzájuk.

Alexander rövid úton leérettségizett, majd beiratkozott a Princetoni Egyetemre. Bejáratos lett minden ismerõs magyar családhoz. Neumann Jánoséknál együtt ebédelt Einsteinnel, Gombaszögi Elláéknál pedig Greta Garbóval. Az egyetemi klubtársa James Baker, késõbbi külügyminiszter volt. Az atyai támogatói között tisztelhette a nagy írót, Molnár Ferencet is. Azt azonban – kérdésünkre – megemlíti, hogy az emigrációs magyarsággal sosem tartott kapcsolatot. „Mivel mindössze 15 éves gyerekként kerültem Amerikába, s elõbb középiskolába, majd a Princetoni Egyetemre jártam, természetesen fõként arra törekedtem, hogy minél jobban beilleszkedjem az amerikai társadalomba – úgy érzem, sikerrel” – említi, hozzátéve, hogy ezzel együtt mindig voltak magyar barátai, akiket azonban nem lehet az emigrációs magyarság képviselõinek nevezni, mert hozzá hasonló korú fiatalokként õk is az amerikai társadalomban éltek. „Az ötvenes évek végén visszatértem az öreg kontinensre, a hetvenes évekig Európában dolgoztam, így egyáltalán nem tartoztam az amerikai magyar emigránsok soraiba” – folytatja, hozzátéve, hogy soha nem volt az amerikai magyar szervezetek tagja, soha nem járt magyar egyesületekbe. „Illetve van egy kivétel: Hawaiiban játszottam egy magyar futballcsapatban, de amikor a koreai lányoktól kikaptunk, szégyenünkben feloszlottunk” – meséli nevetve, és az amerikai magyar barátai közt említi Lukács Jánost, Hámori Jenõt és Magay Dánielt, akikkel ma is szoros kapcsolatokat ápol.

„Én inkább Magyarországot próbálom segíteni, mert ez az otthonom, a hazám” – említi sokatmondóan.

A diploma után a reklámszakmát választotta, s 1953-ban belépett a Young and Rubicam társasághoz. 34 évig dolgozott a híres világcégnél, ahol végigjárta a ranglétrát. 26 évesen a cég frissen nyitott frankfurti irodájának második embere lett. Egy év múlva az olaszországi bázis élére pályázott, de nem nyert, ezért kilépett, és Svájcban alapított vállalkozást. Két évvel késõbb a Young and Rubicam visszahívta alelnök-vezérigazgatónak. Hamarosan 200 irodájuk mûködött világszerte, s a csúcson 20 ezer munkatárs állt mögötte. Bebizonyította, hogy sikerei ellenére nem vált afféle kõkemény, vaskezû, könyörtelen, akarnok üzletember mintaképévé. Nagy port vert fel az eset, amikor egy neves olasz édességgyáros három órát váratta Bródy munkatársát, s amikor végre fogadta, durván bánt vele. Alexander, ahogy ezt megtudta, azonnal megvált ettõl a világcégtõl, annak ellenére, hogy addig óriási pénzeket fizetett a Young and Rubicamnak. Ez a lépés hatalmas visszhangot keltett az üzleti világban, és az új igazgató így magyarázta tettét: gazdag klienseket mindig kaphatok, de jó munkatársakat nem. A nyilatkozat azonnal hozott Bródynak néhány jó ügyfelet, továbbá mindenki nála akart dolgozni.

A sikeres üzletember szakmai szárnyalása töretlennek bizonyult: 1967–70-ig az európai üzletek vezetõje, alelnök, 1970–82-ig Brüsszelben és New Yorkban nemzetközi elnök volt. 1981-ben közös vállalatot hoztak létre a világ legnagyobb reklámügynökségével, a Dentsuval, és a „házasságból” származó New York-i DYR Worldwide cégnek Bródy lett az elnök-vezérigazgatója. Bekerült a japán anyacég elnökségébe is, és mint említi: „én voltam ott az egyetlen kerekszemû”.

Alexandert mindemellett 1984-87 között a Reklám Világszövetség elnökének is megválasztották. Vezetése alatt lett a szövetség tagja hazánk, valamint Kína és a Szovjetunió. Ezután kiszállt a cégtõl, és 1993-ig a másik reklámóriás, az Ogilvy and Mather World Wide elnökeként dolgozott, majd a nemzetközi mûveletek vezetõje lett, s ‘93-ban visszavonult. „Egészen addig évi 300 ezer kilométert utaztam, szállodákban éltem, megelégeltem” – említi. Ettõl kezdve rendszeresen visszajár Magyarországra. Most félévet itthon tölt, fél évet Hawaiin.

A családi hátteret ismerve, nem csoda, hogy Bródy úr imádja az irodalmat. 35 évi barátság fûzte Jorge Luis Borgeshez, és máig barátjának vallhat sok magyar és amerikai írót. Az szinte természetes, hogy maga is ír. Amerikában angolul öt mûve jelent meg: a Régi bor, régi tömlõkben; Az egyszerûség dicsérete; Igen! – és akkor mi van?; A szív és a nyelv és az Egy harang több visszhanggal. Az itthoni termés – magyarul – egy aforizmagyûjtemény Gondok és gondolatok címmel, majd a 13 éves kora óta, éjszakánként vezetett személyes naplója, a beszédes címû Húszezeregy éjszaka, amelynek alcíme, Álmok és mesék a valóságból, szintén sokat elárul a lírai memoár tartalmáról.

Felerészben övé a Jövendõ nevû könyvkiadó. A nagyapja elsõ – Gárdonyival közösen alapított – folyóiratát hívták így. Alibi címmel jelentet meg félévente antológiát, mindig más témakörben kér írást 30-40 ismert személytõl. (Ilyen volt az Evés-ivás, Kert, Fürdõ, Lovak, Urak-Dámák, Szerencse, s legutóbb a Titok.)

Bródy Sándor

„Több, mint hatvan éve, hogy édesanyám Pestrõl Amerikába küldött egy utazóládát, benne félmázsányi családi irattal. Tavalyelõtt bukkantam a papírokra, köztük Hunyady Sándor öccséhez, Bródy Illéshez 1938–39-ben a tengerentúlra küldött leveleire, amelyeket Honvágy címmel idén kötetté szerkesztettem” – említi legfrissebb irodalmi munkáját.

Bródy úrnak Hawaiiban van háza, Svájcban lakása, de legszívesebben Magyarországon idõzik. A negyedik házasságában él. Petra német grófnõt 1962-ben vette el, 17 évig éltek együtt. A második házasságából, 1984-ben született fia, Sandy, azaz Sándor, akinek édesanyja, Yone félig amerikai, félig japán. Sandy úgy tartja magáról, hogy „hawaiian hungarian”. Harmadik neje venezuelai, tõle született 1991-ben Thyra. A negyedik feleség, Andrea bostoni, és – mind férje említi – nehezen viseli, hogy férjén Magyarországgal kell osztoznia. Bródy úr azt mondja, születése óta semmit sem változott a viszonya a szülõhazájához. „Apám azt mondta, hogy egy Bródy nem felejti el az anyanyelvét, a gyökereit és a hazáját – s ez számomra életre szóló parancs” – említi. A napfényes Hawaiiban  azért nincs maradása, mert hiányzik neki a Margitsziget, ahol a két írófejedelem, vagyis nagyapja, Bródy Sándor és nagybátyja, Hunyady Sándor annyiszor idõzött.

Az alábbi sorok is Hunyady Gyermekköltészet címû, 1936-an született írásából valók, amelyet Alexander a Húszezeregy éjszaka címû könyvében is idéz: „Saját kisöcsém, a hároméves Sándorka a nagyapja svábhegyi villájának kertjében beszélgetett édesanyjával a világ dolgairól… – Mit csinál a nap, anyu? … A nap, fiacskám, elfáradt, attól ilyen vörös. Egész nap dolgozott. Világított, meg melegített. Most szépen lemegy a hegyek mögé. Lefekszik éjszakára pihenni. A gyerek egy kicsit gondolkodott. Látszott az arcocskáján, hogy elismeri: csakugyan, a jó öreg nap eleget dolgozhatott reggeltõl estig. Aztán új kíváncsiság fénye gyúlt a szemében. És mintha valami klasszikus mitológiából plagizálná, inkább állította, mint kérdezte: – És ugye, anyuska, ha lefeküdt a nap, akkor ezekkel a piros felhõkkel takarózik be, mint mi a paplannal? – Nem akarok a kisöcsém szellemi képességeivel hencegni. Elismerem, hogy Goethe mûveiben találunk grandiózusabb természetábrázoló képeket. De, gondolom, egy hároméves fiúcska fantáziájától ez is elég.”

Nevezett, 1993-ban Bródy Sándor-díjat alapított elsõkötetes íróknak, és a Bolyai-díj „csatlakozó alapítója.” 2002-ben átvehette az Amerikai Magyar Alapítvány George Washington-díját, s tavaly megkapta a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét. S nem feledi a család egri gyökereit: hatalmas könyvtárának jelentõs részét felajánlotta a városnak, cserébe méltó helyet kér a könyveknek, és – mint említi – egy kis házat is, ahol fiatal írók tölthetnének ösztöndíjjal fél-fél évet. Kedélyesen említi, hogy a nagyapja annak idején sokat veszekedett Gárdonyival. „Gondoltam, halálukban kibékítem õket: segítek abban, hogy az érseki palota mellett felállítsák egymás mellé a szobraikat” – teszi hozzá sokatmondóan.

Jekelfalussy-Piller György emlékházánál, (jobbról): Hámori Jenõ, Dömölky Lídia és férje, Sákovits József olimpiai bajnokok, Jakabházyné Mezõ Mária, Alexander Brody, dr. Székely Ferenc

Arra a kérdésünkre, hogy mit vinne ki innen Amerikából, és mit hozna onnan Magyarországra, így felelt: „Szeretett hazámból nem vinnék el semmilyen értéket, de természetesen tudom, hogy a kérdés átvitt értelmû. Innen vinném azt a buzgóságot, tehetséget, érdeklõdést, amely a magyar nép sajátja. Onnan elhoznám a szigetlakók értelemben vett könnyedségét. Hawaiiban nagyon sok japán él, s elhoznám a rájuk jellemzõ kitartást, állhatatosságot, s a tervek megvalósításához meglévõ kivételes képességüket.” Arra, a felvetésre, hogy mely emberi erények vihetnék elõre Magyarországot, így felelt: „Ki kell alakítani a nemzeti egységet, és ennek szellemében kijelölni a követendõ közös utat, amelyet következetesen végig is kell járni. Az ország jobbá tételéhez nem kell megváltani a világot; elegendõ, ha mindenki a maga kis környezetében javít egy kicsit a dolgokon. Ha ezt sokan és egyszerre teszik, jobb lehet az egész ország. Erre törekszem. Nagyapám arra tanított, hogy nem szabad cinikusan szemlélni a világot: nekünk papnak, tanítónak és katonának kell lenni egy személyben...” 

Tanka László