"Felelősség és lehetőségek,

amit csak szeretni szabad"

Beszélgetés Lonkai Gabriellával,

dr. Horváth Gábor nagykövet,

New York-i főkonzul feleségével

- New Yorkról azt mondják, hogy nem csupán egyike a világ hatalmas városainak, hanem önmagában egy külön, nagyon sajátos világ. Mit jelent Önnek New York, és szélesebb kitekintésben Amerika? Ön hogyan éli meg a mindennapokat New Yorkban?

- Először még a közgazdaságtudományi egyetem nemzetközi szakos posztgraduális diákjaként jártam New Yorkban. Már akkor megragadott ez a valóban világnyi város, ahol sok ismerőst és néhány máig is élő barátságot szereztem. Azt persze nem gondoltam akkor, hogy egyszer több évet itt fogok élni. Többször jártam itt az évek során, s Amerika a maga sajátos varázsával és ellentmondásaival mindinkább felkeltette érdeklődésemet. Egyre jobban figyelemmel kísértem az amerikai politika és az amerikai kultúra alakulását. Amikor a New York-i főkonzul feleségeként 2003-ban ismét megérkeztem, mindezek az első benyomások és élmények teljesen új színbe kerültek. Be kell, hogy valljam, a nem teljesen idegen környezet az új szerepkörrel kissé ijesztőnek tűnt, de ma már úgy érzem, Amerika "igazi szövetségesemmé vált", hiszen a saját életünket tekintve új szerepet kapott: Gáborral a budapesti amerikai nagykövetség július 4-i nemzeti ünnepi fogadásán találkoztunk, és kislányunk, Luca Franciska tavaly novemberben, New Yorkban született.

- Sok diplomata feleségtől hallottam már azt, hogy bár szép és nemes feladat férjük mellett segíteni a diplomáciai munkát, de saját pályájukat gyakran kell ezért feladni. Hogyan tudja hasznosítani mindazt, amit korábban csinált?

- Azt hiszem, ebben szerencsés vagyok. Mindaz, amit korábban szakmai téren csináltam, itt nem veszett el, hanem egy magasabb szinten, egy magasabb cél szolgálata érdekében új minőségként jelent meg. Gábor - aki nem csak ismeri, hanem szereti és érti a mai, változó Amerikát - sokat segített, és ez rám és 15 éves Fruzsi lányunkra egyaránt kedvező hatással volt. Férjem főkonzulként egy minden szempontból látható főkonzulátust képzelt el, amelyik New Yorkban, ebben a diplomáciai munka szempontjából is nagy kihívást jelentő városban, politikai, gazdasági, pénzügyi és kulturális szempontból egyaránt versenyképessé és láthatóvá akarta tenni Magyarországot. Ebben nekem is sikerült megtalálnom azokat a kapcsolódási pontokat, amelyekkel hozzá tudok járulni ehhez a törekvéshez, s ez egyben számomra is érdekes és hasznos lehetőségeket kínál. Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban? A BIGIS-en tanultakat és az üzleti életben szerzett tapasztalataimat a hivatalos alkalmakon, a vacsorákon mellettem ülő közéleti személyiségekkel és házastársaikkal való beszélgetésemben is tudom kamatoztatni. A Gyermekek a Gyermekekért Alapítvány alapítójaként, ahol célunk a gyermekek érdekképviselete és érdekérvényesítése, s ahol gazdag kulturális programokat is valósítottunk meg, ezt a tapasztalatot most olyan programok megszervezésében tudom hasznosítani, mint a főkonzulátus Kincses Veronika operaénekesnő és egy helyi amerikai gyermekkórus részvételével közösen szervezett tavaly karácsonyi koncertje, vagy a New York-i Arany János Magyar Általános Iskola támogatása és pártfogása. Szintén örömmel ajánlottam fel segítségemet a másfél évtizede létrehozott, valóban rangos New York-i Magyar Tavaszi Bál szervezőinek. Ez a bál egyike azoknak a jótékonysági báloknak, mely hazánkban a leginkább fejlesztésre szoruló területen, az egészségügy területén kíván magasabb orvosi ellátást biztosítani, mégpedig az újszülötteknek.

A debreceni és a budapesti teológián - amely ma már a Károli Gáspár Református Egyetem nevet viseli - szerzett első diplomám pedig a New York és környéki magyarság életében meghatározó szerepet játszó egyházi és szélesebb értelemben vett közösségi élet és hagyományápolás támogatásához jelent fontos alapot. Volt egy antik és művészeti galériám is, az itt szerzett tapasztalatokkal pedig a magyar művészek New York-i megjelenését tudom támogatni. Mindez, mint mondtam, megfelel érdeklődésemnek és egyéniségemnek, s természetesen Magyarország jobb megismerését és kedvező megítélését is szolgálja, és egyben férjem munkáját is segíti.  Gábor, gondolom, sok negatív példa alapján, mindig azt mondta nekem, hogy olyan módon kell megtalálni a külképviselet vezetőjének házastársaként a szerepemet, amely ugyan nem a mindennapi munkában való részvétel, de része annak a főkonzulátusi összmunkának és feladatnak, amelyet a főkonzul "first lady"-je tud csak igazán jól és hatékonyan megoldani. Ebben persze rengeteg a protokolláris feladat, de azt gondolom, sikerült megtalálnunk azokat a programokat, amelyek sikeres megvalósításában úgy vállalhattam szerepet, hogy az a főkonzulátusi munka része volt.

- Melyek voltak Önnek a legemlékezetesebb események, programok, amelyek megvalósításában ilyen módon szerepet vállalt?

- Említettem már a tavalyi karácsonyi koncertet, amelyre Kincses Veronika operaénekest és egy helyi amerikai iskola kórusát kértük fel. Ugyanígy nagyon a szívemhez nőtt az a magyar gyermekrajz-kiállítás és aukció, amelynek bevételei a New York-i Arany János Magyar Iskola működését támogatták. A Metropolitan operában fellépő Rost Andrea világhírű szoprán tiszteletére olyan vacsorát adtunk a New York-i közélet ismert személyiségeinek részvételével, amelynek miliője és menüje egyaránt a színpadi szerepét idézték. Ez azért marad számomra igazán emlékezetes, mert Andreának is nagyon tetszett, sőt, Láng György a világhírű gourmé és író, aki szintén a vendégeink között volt, a formalitásokon túlmenően meleg szavakkal gratulált a rendezéshez. Talán az egyik legmeghatóbb esemény azonban Eva Zeisel magyar származású formatervező magyarországi látogatásának megszervezése volt. A Magyar Iparművészeti Egyetemmel meglévő jó kapcsolataim alapján az egyetem új, Várfok utcai galériájában kiállításra került sor a munkáiból, amelyeket Éva néni és a család kérésemre ajándékoztak az egyetemnek. Éva nénivel, aki jövőre lesz 100 éves, ma is rendszeresen találkozunk és beszélgetünk, és igazán hálás, hogy közel húsz év elteltével újra felkereshette azokat a budapesti és vidéki helyszíneket, amelyekhez akkori élete kötötte.  Örömmel látom, hogy a látogatás óta a hazai szakma is nagyobb figyelmet fordít rá, akit Amerikában egyszerűen "az amerikai formatervezés szülőanyjaként" ismernek. S ha már erről az egyetemről teszünk említést, segítettem abban is Gábornak, hogy a Magyar Iparművészeti Egyetem megkapta a család hozzájárulását a Moholy-Nagy név felvételére, amely remélhetőleg már ez év őszén megvalósul.

- A "first lady" szerepkör izgalmas találkozásokat is tartogat. Említene néhányat?

- Valóban számos feledhetetlen találkozással lettem gazdagabb. Vendégünk volt George Pataki kormányzó töltött káposztára és tokaji aszúra - mert ez a kettő a gyengéje -, George Soros, világhírű üzletember, Kertész Imre Nobel-díjas író, az ugyancsak magyar származású ismert fotóművész Sylvia Plachy, aki az Oscar-díjas Adrian Brody filmszínész édesanyja, Presser Gábor zenész, Rost Andrea, Miklósa Erika operaénekesnők és sokan mások. Más jellegű, korábban elképzelhetetlen találkozás emléket is őrzöm: beszélgetés Hillary Clintonnal, akinek nagy tisztelője vagyok. Henry Kissinger mellett ültem egy hivatalos vacsorán, s hirtelen hálás lettem Diplomácia című kétkötetes munkájának minden soráért, amelyen kötelező olvasmányként rágtam át magam egyetemista koromban. Történelmi szempontból is érdekes pillanatok voltak azok, amikor Habsburg Ottó balján ülhettem, vagy amikor nálunk találkozott Görgey Gábor író, a híres hadvezér, Görgey Artúr leszármazottja, Haynau tábornok New Yorkban élő unokájával. A jelenről szólva pedig elmondhatjuk, hogy a magyar politikai élet szinte valamennyi szereplője megfordult már nálunk.

- Mit gondol valójában erről a szerepkörről? Vannak olyan női közéleti személyiségek, akik példaképként állnak ön előtt?

- Ez a feladat tele van felelősséggel és lehetőségekkel, amit csak szeretni szabad. Minél több a lehetőségünk, annál nagyobb a felelősségünk, a társadalomformáló szerepünk olyan értékek megjelenítésében, amely mindenki számára fontos. Talán nem is általános példaképeket kell keresnünk, hanem arra kell figyelnünk, hogy mások a saját területükön miben tudnak példát mutatni. Számomra New Yorkban Vera Blinken, a volt budapesti nagykövet felesége az, aki kifogástalanul jeleníti meg ezt a "first lady" a szerepkört.

- Mennyi idő marad mindezek mellett a családi életre, a közös hétvégékre, a kikapcsolódásra?

- New York, mint város, és mint férjem munkájának porondja felmérhetetlen lehetőségeket és programokat kínál, amiből egyrészt "first lady"-ként nem maradhatok ki, másrészt pedig magam is részese szeretnék lenni. Mégis, azok a legértékesebb pillanatok, amikor egy történetesen szabad estét együtt töltünk, és sok mindenről elbeszélgetünk, amire a zsúfolt New York-i napok és hetek sodrásában nem marad mindig idő, vagy a szabad hétvégeken a gyerekekkel kirándulhatunk, kikapcsolódhatunk, Luca fejlődésének örülhetünk, Fruzsi sikereiben és örömeiben osztozhatunk, barátainkkal találkozhatunk.

Büszke vagyok, hogy Fruzsi kamaszként tökéletesen be tudott illeszkedni új környezetébe, vív, s nem is rosszul, megvan benne a hagyományos magyar balkezes virtus, s ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Fencing Club of New York tagjaként komoly vívóösztöndíjat kapott az egyik legjobb New York-i magán-középiskolába, a Dwightba. Örömmel ragadok meg minden pillanatot, hogy szabadidőnkben a város ismeretlen részeit felfedezzük, kiállításokat, galériákat látogassunk és egy jó cukrászdában sütizzen a család. Hiszen utána ismét kezdődnek az elfoglaltságokkal teli napok, amihez kell a feltöltődés.

- Milyen tervei, elképzelései vannak a jövőben?

- A Herendi Porcelánmanufaktúrával közösen dolgozunk egy olyan nagyszabású bemutatón, amelynek a főkonzulátus adna otthont. Az a gondolatom támadt, hogy a csodásan megterített asztalokon a New York-i amerikai és magyar-amerikai közélet ne csak a herendi motívumokkal, mint például a kínai vagy a japán motívumokkal találkozzon, hanem elbeszélgethessen az asztalok háziasszonyaként meghívandó főkonzulfeleségekkel is. Azt hiszem, ez pontosan olyan, Magyarországot megismertető rendezvény lesz, amit a főkonzulátus "first lady"-je tud a leghatékonyabban és leggyakorlatiasabban megszervezni. Igazán örülök, hogy a New York-i Kulturális Központ új vezetőjével, Orsós László Jakabbal már kiérkezésétől kezdve nagyon jól alakultak a kapcsolatok, hiszen a főkonzulátus és a központ nyilvánvalóan közösen tudják a legtöbbet tenni a magyar kultúra klasszikus és kortárs értékeinek bemutatása és megismertetése terén New Yorkban. Jakabnak felajánlottam, hogy a "first lady"-ként a New York-i közélet fontos hölgyszemélyiségei körében kialakított kapcsolataimat szívesen mozgósítom egyes rangos rendezvényei sikere érdekében. Most a nyári szabadságunk során is kíváncsian tettem eleget annak a meghívásnak, hogy megismerkedjem azzal a fiatal magyar divattervező csapattal, akik valóban nem csupán újszerűt, de a világnak tényleg megmutatandót alkotnak. S ha ezt a világnak látnia kell, akkor New Yorkban feltétlen az elsők között kell segítenünk a megjelenésüket. Van néhány olyan ismerősöm és barátom a nemzetközi designer körökben is, akik - részben magyar származásuk okán - örömmel ajánlották fel támogatásukat egy ilyen esemény megvalósításához. Emellett az amerikai magyarság legfelsőbb köreiben is kialakult több olyan személyiséggel jó és bensőséges kapcsolatunk, akik eddig még nem jelentek meg a hazai kapcsolatrendszerben, de már kifejezték érdeklődésüket az iránt, hogy egy-egy nagyszabású, nemzetközi figyelemre is joggal számot tartó esemény vagy projekt megvalósításában részt vegyenek és azokat támogassák. Ezekről még nem szeretnék konkrétumokat mondani, de remélem, hogy az elkövetkező évben sikerül előrelépni ezeken a konkrét területeken is. Hát, ezek azok az elképzelések, amik szorosan a "first lady"-ségből fakadnak.