|
Hámori Kati, a New York-i mesterfodrász
A szépségipar nagykövete
Legendás a magyar tehetség és tudás érvényesülése a nyugati világban, s nincs ez másként a szépségiparban sem, hiszen „a világ fővárosában”, New Yorkban, Manhattan szívében is hamar megakad az arra járó honfitársunk szeme az ILONA Európai Kozmetikai és Fodrász Szalon feliraton. És természeteseten, belépve magyar mesterfodrásszal is találkozunk a több más náció képviselői mellett, akik rendkívül népszerűek, és így hatással vannak a világ női hajdivatjának alakulására, befolyásolására is.
Hámori Kati Magyarországon is ismert és elismert volt, előbb a budapesti, majd a New York-i Hilton szálloda mesterfodrászaként, most pedig az Ilona szalon magyar „nagyköveteként” népszerűsíti a szakmát és az országot. Különös módon, mialatt az interjú készül, a kozmetikai szalon által nyújtott varázslatosan felüdítő és megszépítő kezelés után hajamból modern, fiatalos frizurát kreál.
– Hogyan került New Yorkba? – kérdezem, miközben Kati fürge ujjai munkába lendülnek. – 1994-ben férjem, Hámori Péter újságíró elnyerte egy amerikai-izraeli alapítvány pályázatát, ezért New Yorkba költöztünk. Miután a hivatalos papírokat rövid idő után megkaptam, „utcán át” bementem és jelentkeztem Manhattanben, a 7. Avenue-n lévő Hilton Szálloda fodrászszalonjába. – Elég merész lépés volt, hiszen mit tudhattak önről?
– Mindent! Komputerük, nevem és a budapesti Hilton Szálloda fodrászszalonjának beírása után azonnal „kidobta” teljes szakmai önéletrajzomat, különböző fodrászversenyeken elért eredményeimet és azt is, hogy a Budai Várban lévő Hilton Szállodában működő fodrászszalon résztulajdonosa voltam. Ezzel a referenciával azonnal felvettek, s valóban, magam is meglepődtem ezen a fogadtatáson.
– Ennek ellenére, gondolom, nem lehetett könnyű új vendégkört kialakítani az igényes nőkről híres Manhattanben…
– Bizony nem, keményen meg kellett dolgoznom érte. Egyrészt bizonyítanom kellett a szakmai tudásomat, másrészt pedig fontos a vendég iránti tiszteletet, hiszen állandó vendégkört kialakítani akár évekbe is telik. Eleinte csak a szálloda vendégeire számíthattam, később egyre bővült a kör. Ebben az időszakban keresett fel Taithy Ilona, a szintén magyar származású, népszerű New York-i kozmetikus azzal, hogy az 56. utcában, a Park és a Lexington Avenue között európai stílusú kozmetikai és fodrászszalont szándékozik nyitni, és itt szívesen dolgozna velem, hiszen csakúgy, mint ő, én is, Európában sajátítottuk el a szakmát. Célja egy nemzetközi csapat kialakítása volt, akik között megtalálhatjuk mind az amerikai, mind más - európai - nemzetek, például a magyar, orosz, görög, szerb származású szakembereit is, akiknek szakmai múltja és nem utolsósorban nyelvtudása szinte vonzza az anyanyelvükön szívesebben beszélő vendégeket. Ebben a szalonban a vendégek saját anyanyelvüket használva, családias légkörben élvezhetik a kozmetikai, fodrász-, pedikűr-, manikűr-, masszázs- és egyéb szépségápolási szolgáltatásokat. Mivel elképzelése megtetszett, kérésére gondolkodás nélkül igent mondtam. Hámori Kati az elmúlt időszakban az ideérkező, egyelőre még csak inkább magyarul beszélő vendégei mellett az igen nagyszámú amerikai vendégeknek is kedvence, mivel több évtizedes szakmai rutinja szinte sugallja, hogy milyen hajszín, milyen új stílusú frizura okozza a legnagyobb örömet a keze alatt megszépülő hölgyeknek. Erről a vele készített interjú alatt magam is meggyőződhettem, ahogy barátaim és barátnőim viccesen mondták: „Rút kiskacsából” gyönyörű hattyúként távoztam a szalonból…
Zsarnai Edina
|
|


