|
Él-e még a magyarságtudat?
Hosszú út áll mögöttem:
nemrégiben tértem haza amerikai körutamról, amelynek során tucatnyi város
magyar közösségeiben jártam. Ezt megelőzően pedig Ausztrália és Új-Zéland
magyarságát kerestem föl, szintén hasonló nagyságrendben, hét város tizenkét
közösségében járva. Ez volt a tizenhatodik tengerentúli utam, s ezek során,
mondhatom, sok száz nyugati magyar származású személyt megismerhettem, sokuknak
a vendégszeretetét is élvezhettem. Közülük jelentős számban közreműködnek abban,
hogy a Panoráma lapjain, a kiadott könyveinken, a Világklub rendezvényein
illetve a Magyarságszolgálati Irodán keresztül is egyre többet tudjunk róluk, s
egyre gyümölcsözőbb legyen kapcsolatuk az óhazával.
Mindezt azért írom le, hogy
jelezzem, a személyes tapasztalatokat tartom a meghatározónak akkor, amikor
arról beszélünk, él-e még a magyarságtudat a tengerentúlon.
Személyes élményeim sokszor és
sokadszor megcáfolják a "magyarság kihalásáról" szóló siralmakat.
Amikor szép magyaros ruhákban tizenéves táncoló fiatalokat látok, hallom a
történelmünket tanuló kiscserkészeket, amikor felnőttek gyönyörű verseinket
szavalják az összejöveteleiken... vagy a kint született
másod-harmadgenerációsok egyeztetnek arról, hogyan lehetne Magyarországra
üzleti vállalkozást vinni, amikor arról hallok, hogy egy multicég honi
képviseletének a megnyitása megint egy ottani magyar származású vezetőnek
köszönhető... hogy a mindennapi magyar közösségek életéről, a konferenciákról,
a tanácskozásokról most is ne is szóljak...
Nos, akkor megerősödik bennem,
hogy nem kell temetni a nyugatiak magyarságtudatát!
Dr.
Tanka László
A
tartalomból:
1956 km-es futásra készülnek
Amerikában
A Liget SE sportolói nagy fába
vágták a fejszéjüket: úgy tervezik, hogy jövőre, az 1956-os forradalom és
szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából elzarándokolnak Amerikába, ahol
a Nyugatra került magyar forradalmárok emlékhelyeit felkeresve, 1956 kilométert
futnak az Egyesült Államok különböző területein.
Teljes
cikk
5. oldal

Foglald imába édes hazád
nevét!
Kitüntették Mariskát,
édesapját és dr. Molnár Ágostont
Nagyszabású gála-bállal, különféle díjak átadásával, magas rangú
vendégek részvételével rendezte meg nemrégiben félévszázados jubileumi
ünnepségét az American Hungarian Foundation (Amerikai-Magyar Alapítvány) New
Brunswickban, a Hyatt Regency Hotelben. Mint ismeretes prof. Molnár Ágoston
1955-ben hozta létre azt az alapítványt, amely azóta az egyik legjelentősebb
szerepet tölti be az amerikai magyarság életében.
Teljes
cikk
7. oldal

Fedor István, az AMSZ
elnöke
magas kitüntetésben részesült
Ellis Island-díj a
magyarság szolgálatáért
Felemelő pillanat volt, amikor Fedor István az amerikai elnök, a
Nobel-díjasok és más hírességek között állhatott - és (másokkal egyetemben) ő
volt az ünnepelt! A felvidéki származású, Virginiában élő számítástechnikai
mérnök - a Cisco világcég menedzsere - a minap vehette át az Ellis
Island-díjat. A magas kitüntetést azoknak a kiemelkedő személyiségeknek adományozzák,
akik hosszú évek, évtizedek óta végzik kiváló munkájukat mind szülőhazájukért,
mind Amerikáért.
Teljes
cikk
9. oldal

Panoráma közönségtalálkozók
Amerika magyar közösségeiben
Hetedik évfolyamában jár az
American Hungarian Panoráma magazin, az egyetlen olyan világlap, amely a
nyugati magyarság mai életét, munkáját, kultúráját, magyarországi kötődéseit,
kapcsolatait kutatja-keresi szerte a világban. Alapítója és főszerkesztője,
dr.Tanka László részvételével, valamint kísérőjével, dr. Tamás Gábor református
lelkésszel az elmúlt hetekben nyolc jelentős amerikai magyar közösségben
rendeztek közönségtalálkozókat, amelyen az újságról és a hozzá kapcsolódó
kezdeményezésekről, szervezetekről és rendezvényekről esett szó.
Teljes
cikk
10-11. oldal

Sao Tomé és Principe
budapesti képviselője
- dr. Fodros István
tiszteletbeli konzul
A Guineai-öbölben, az
Egyenlítőtől északra, két vulkanikus szigeten fekvő állam Sao Tomé és Principe.
A portugál hajósok 1471-ben fedezték fel a területet, mely több évszázadon
keresztül portugál gyarmat volt, függetlenségét 1975-ben nyerte el. Sao Tomé
több ezer kilométerre található Magyarországtól.
Teljes
cikk
12. oldal

Üzletemberből diplomata
- interjú David Amonnal
Izrael
magyarországi nagykövetével
Tel Avivban született. Iskoláit is ott végezte. Jó
diák volt. Éveken keresztül sikeres üzletemberként dolgozott marketing és
hirdetési területen. Munkáján keresztül kapcsolatba került politikusokkal.
Egyik alapítója volt a Liberális Pártnak, amely azután több kisebb párttal
összeolvadva átalakult a Likud Párttá.
Teljes
cikk
16-17. oldal

Hatvanéves a KMCSSZ
-
Tizenegy ország, hetven csapat, négyezer tag
Négy földrészen
őrzik
a cserkészhagyományokat
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség első csapatai a második világháború
befejezése után már 1945-ben megalakultak a németországi menekülttáborokban.
Teljes
cikk
25. oldal
Az operett utazó
nagykövetei
Tóth Éva és Leblanc Győző nemrégiben tért haza két és félhónapos
ausztráliai vendégszereplésről. - Olyan szerencsések vagyunk, hogy egy éven
belül kétszer élvezhettük az ausztráliai magyarok vendégszeretetét - említette
Leblanc Győző.
Teljes
cikk
36-37. oldal

Micheller Attila, a sikeres üzletember
teljes nemzetben gondolkodik
Minden honfitársam egyformán magyar!
A sikeres vállalkozóként közismert Micheller Attila
az amerikai magyar közéletből is jelentősen kiveszi a részét.
Teljes
cikk
47. oldal

Floridai magyarok
túrakalandja Georgiában
Vadvízi evezés
- télvíz idején
Jó pár éve élek a gyönyörű floridai Sarasotában, és az eltelt évek alatt
az összes kocsimat és hajómat ugyanahhoz a céghez viszem. Ugyanígy vagyok
egyébként a fogorvosommal is.
Teljes cikk
56-57. oldal
Kínai nőként szervezte
a magyar életet
Beszélgetés Thiam
Ch'ng Szentirmayval,
néhai új-zélandi tiszteletbeli konzulunk feleségével
Gyakran látunk a magyar rendezvényeken egy nem magyar arcvonású
asszonyt, aki szorgalmasan segíti a szervezők munkáját, vagy éppen ő maga a
szervező.
Teljes cikk
59. oldal
Keressük a legszebb
magyar lányt!
Jelentkezz Te is egyedülálló szépségversenyünkre,
amelyen eldől, ki a legszebb magyar vagy magyar származású lány. Élhetsz bárhol
a világon, ha magyarnak vallod magad, vagy magyar gyökerekkel rendelkezel,
elmúltál tizenöt éves, de még nem vagy huszonnyolc éves, s nem jelent meg rólad
pornográf felvétel, akkor te is részt vehetsz versenyünkön.
Teljes
cikk
|