A Panoráma világmagazin

2006

július-augusztusi száma

 

A Panorama Világmagazin július-augusztusi számának címoldala

 

A tartalomból>>>

 

 

Embernek maradni – minden körülményben

 

Tanka LászlóVajon, egy ember számára – e kis földi létben – mi a legnagyobb elérhető érdem? Mi az, amire élte vége felé majd büszkén rácsettinthet: na, ezért érdemes volt küzdeni! Egy Nobel-, vagy Oscar-díj? Szép, nagy család? Minden anyagi jóság? Hatalom, hírnév, elismertség?

Mindegyikért nagyon meg kell dolgozni – ember küzdj, s bízva bízzál! –, mégis csak keveseknek sikerül. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk csupán efféle anyagi javakban mérni földi pályafutásunkat. És micsoda lendülettel versengünk! Egymást taposva, gáncsolva, irigykedve, megalázva…ugye?

Bollók Ferenc, az amerikai magyarság ismert és elismert alakja most megjelent könyvének címéül ezt választotta: Embernek maradni.

Azt tartja a legfontosabbnak életében, hogy mindig, minden körülmények, nehézségek és sikerek mellett – ellenére? – megtudta őrizni emberségét, becsületét. Szép hitvallás ez a könyv, tucatnyi hiteles történettel, amelyek azt bizonyítják, minden nehézség ellenére, távol a szülőföldtől, családtól, barátoktól is elérhető ez a cél. Jól ismerem őt, s így mondhatom, ő már teljesítette a feladatot: ember maradt, mindég, minden körülményben.

És mások?

 

Tanka László

 


A Panorama ajánlata:

 

 

Határtalan hazaszeretet

 

Párját ritkító életmű a Bodó művészházaspáré. 1956-ban menekülve hagyták el az országot és évtizedeken át csak műveikben álmodoztak hazájukról. Amikor megnyíltak a határok, hazatértek. Itthon újra felfedezték művészetüket, a Hadtörténeti Múzeum márványtermében pedig immár véglegesen Szamosszegi Bodó Sándor képei díszítik a falakat. (8–9. oldal)

 

Everlasting love of the homeland

 

Mr. and Mrs. Bodó have created an outstanding artistic oeuvre.  In 1956 they ran away from Hungary, and, for decades, their homeland related dreams had only been expressed in their work.  After the frontiers reopened, the Bodós returned home, where their artistry was rediscovered.  Walls of the marble hall at the Museum of Military History (Hadtörténeti Múzeum) are decorated by Szamosszegi Bodó Sándor's paintings. (pp. 8-9)

 


 

Akrobatikus varázslat Las Vegasban

 

A Las Vegas-i Bellagio Hotel akrobatikus show-műsorában négy magyar fiatalember is szerepel. Lengyel Imre műugróként, Supola Zoltán tornászként, Jobbágy Zoltán és Tokár Zoltán akrobataként már korábban ismert volt. A Cirque du Soleil szemkápráztató produkciója a legendás kaszinóváros egyik legnézettebb műsora. (31. oldal)

 

Acrobatic charm in Las Vegas

 

Four Hungarian young men perform in the acrobatic show at the Bellagio Hotel in Las Vegas.  Diver Imre Lengyel, gymnast Zoltán Supola, and acrobats Zoltán Jobbágy and Zoltán Tokár had earned fame earlier.  The enchanting performance of the Cirque du Soleil is one of the most attended programs in the legendary casino city. (p. 31)

 

 


 

Honfitársaink a kenguruk földjén

 

Farkas Éva, a Magyar Rádió szerkesztője másfél hónapot töltött a kenguruk és a kiwik földjén. Amellett, hogy turistaként igyekezett bejárni a fontosabb helyszíneket, szakított időt arra is, hogy találkozzon távolba szakadt honfitársaival.  (18–19. oldal)

 

Co nationals in the land of kangaroos

 

Radio reporter Éva Farkas spent six weeks in the land of kiwis and kangaroos.  She not only traveled as a tourist, but also took the time for meeting co nationals living in this remote territory. (pp.18-19)

 


 

Kárpát-medencei körkép

 

Összeállításunkban beszámolunk a csíksomlyói búcsúról, az év múzeuma díjat elnyert Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkról, a Trianon-megemlékezésekről, a felvidéki nemzetközi honfoglalás-konferenciáról, a Budavári Mosolynapokról, a révkomáromi ‘56-os megemlékezésről és más fontos eseményekről. (24–25. oldal)

 

Overview of the Carpathian region

 

Accounts are given on the Saint's-day in Csíksomlyó, the National History Memorial Park in Ópusztaszer, awarded the title of the museum of the year, the Trianon commemoration, the International Conference in Felvidék on the Settlement of the Magyars in Hungary (honfoglalás), the Days of Smile in Budavár, the 1956 remembrance in Révkomárom, and other important events. (pp.24-25)

 

 


 

Elegáns bálok szezonja

 

Az észak-amerikai magyarság legnemesebb hagyományai közé tartoznak az évente megrendezett elegáns bálok, a társas élet szép színfoltjai. Clevelandben 50. alkalommal tartották meg a cserkészbált, míg Montrealban a 48. Szent István-bált rendezték, ragyogó külsőségek között. (22. és 41. oldal)

 

 

Season of elegant parties

 

The noble tradition of the Hungarians in North America of organizing elegant parties represents each year joyful events of social life. Fiftieth boyscouts' celebration (cserkészbál) was held in Cleveland, while the superb and sparkling 48th St. Steven ball took place in Montreal. (pp. 22. and 41.)

 


 

Adrien Brody, a torreádor

 

Új oldaláról mutatkozik be Adrien Brody a Manolete című filmben, amely Manuele Rodriguez Sanchez, a híres cordóbai torreádor életének utolsó éveiről szól, amikor beleszeretett Lupe Sino színésznőbe. Az 1947-ben bika által halálra döfött Manoletét a magyar származású Oscar-díjas színész alakítja, partnere pedig Penélope Cruz.

Érdekesség, hogy a minden alakításában hitelességre törekvő Brody – aki A zongoristához megtanulta a Chopin-partitúrákat – a forgatás előtt hosszabb ideig élte két torreádor mellett a viadalok kulisszái mögötti kemény életet.

 

Edvin Marton Emmy-díja

 

A 27. Sport Emmy-díjkiosztó ünnepségen Edvin Marton hegedűvirtuóz a legjobb zeneszerzőnek járó díjban részesült. Martont az ESPN amerikai sporttelevízió jelöltjeként, az Emmy-díjak történetében első magyarként, a 2005-ös műkorcsolya-világbajnokságra írt szerzeményéért jutalmazták az amerikai televíziózás Oscar-díjának tartott elismeréssel.

Edvin Marton egyéni és produkciós team kategóriában is Emmyt kapott.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy megkaptam a szobrot és felléphettem a gálán. A New York Times is elismerően írt rólam” – mondta a jutalmazott.

 

 

Film a Corvin köziekről

 

A Gold Coast-i Magyar Egyesület anyák napi piknikjének díszvendégét, Cabrero vitéz Kovács Ibolyát az 1956-os forradalom és szabadságharc hősét, nagy szeretettel fogadták a megjelent ausztráliai honfitársaink. Az anyák napi köszöntő után, nagy örömmel újságolta az írónő, hogy a 2000-ben, A Corvin-köz zászlója címmel kiadott könyvének felhasználásával film készül, emléket állítva az 1956-os szabadságharc hőseinek.

 

 

Nagykövet a Gold Coaston

 

Fodor Lajos, Magyarország canberrai nagykövete, néhány napos queenslandi szabadságát megszakítva ellátogatott a Gold Coast-i Nyugdíjas Klub és a Magyar Egyesület összejövetelére. A több mint száz Gold Coast-i és brisbane-i honfitársunk nagy szeretettel fogadta a diplomatát és családját, valamint Borlai Tibor tiszteletbeli konzult. A kellemes légkörben lezajlott látogatás után a nagykövet elismerését fejezte ki a két Gold Coast-i klub munkájáról.

 

 

 

Brooklyni magyar siker

 

Gayer Zoltán és Molnár Péter A Karusszel rítus című filmje díjat nyert New Yorkban. A 9. alkalommal megrendezett Brooklyn Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb kísérleti film díjával tüntették ki a magyar rövidfilmet. Az amerikai versenyfesztiválon öt szekcióban mutattak be filmeket, a kísérleti filmek között 18 alkotás kelt versenyre. A Karusszel rítus című film a 2005-ös filmszemlén a kisjátékfilm kategória fődíját nyerte el, ezután Genfben és Olaszországban kapott elismeréseket.

 

 

 

Gábor Dénes-emléktábla Londonban

 

A brit fővárosban emléktáblát avattak Gábor Dénes tiszteletére, a Nobel-díjas tudós egykori lakóházának falán.

A holográfia feltalálója 1934-ben költözött Londonba, majd később Olaszországban és az Egyesült Államokban is dolgozott. A fizikai Nobel-díjat 1971-ben vehette át.

Az úgynevezett Kék Táblával kiemelkedő teljesítményt nyújtó hazai és külföldi tudósokról, művészekről, politikusokról és más közéleti személyiségekről emlékeznek meg Nagy-Britanniában.

 

 

 

 


 

Bodó Sándor és Bodó Fábián Ilona életmű-kiállítása a Hadtörténeti Múzeumban *** Történeti festményadományok a márványteremben

A határtalan hazaszeretet művészi   világa az Újvilágtól az Óhazáig

 

Világszerte párját ritkító rendkívüli és teljes életmű a Bodó művészházaspáré. Ilona és Sándor fiatalon elkötelezték magukat egymásnak, akárcsak hivatásuknak, a képzőművészetnek. Mégsem kellettek az akkori Magyarországnak, kisgyermekükkel menekülve hagyták el az országot 1956-ban.

 

 

 

Tovább>>>


 

Egyre nagyszerűbb a sarasotai magyar iskola

Wass Albert nyomdokain haladnak

 

Furcsaságok ellentmondásait legfrappánsabban egy-egy találós kérdéssel lehet kifejezni, mert a rendhagyó abszurditását általában a kétértelműség fogalmazza meg a legjobban. Mi az, ami iskola, de nincs katedrája; épülete sincs, mégsem hajléktalan, mert otthont adója maga a kultúra, a nyelv, amely körülveszi, és melengeti? Diákjai játszani, barátkozni jönnek, mégis tanulnak; egyéni gondjaik közössé válnak, és összekötik az őket tápláló, folyton növekvő gyökereik. Ezt a sokrétűséget jelenti a magyar iskola a floridai Sarasota megyében most már ötödik éve tagjainak, gyerekeknek, szülőknek egyaránt.

 

Tovább>>>


 

Megjelent Bollók Ferenc életrajz könyve

Hazaszeretet, hűség, becsület

 

Hosszú órákon át küzdött az életéért a tenger hullámai között a jászsági legény, Bollók Feri, míg végre partot ért. Egy szál fürdőnadrágban, csuromvizesen, holtfáradtan lépett a szabadság földjére. Csak a tehetségét és a szorgalmát vihette magával az Újvilágba. Innen indult a karrierje, s ma szép családja, sikeres vállalkozása van New Yorkban. Lényegében mindent elért, amire vágyott, mégis arra a legbüszkébb, hogy minden körülmények között ember tudott maradni. És ez nem volt egyszerű feladat: erőfeszítéseiről, kalandjairól, társairól és gondolatairól szól ez az érdekfeszítően izgalmas könyv.

 

 

Tovább>>>


 

Nagyszerű hangulat az 50. Clevelandi Cserkészbálon

Tudnak még mulatni a magyarok…

 

Westlake városában tartotta meg a clevelandi magyarság a jubileumi, 50. Cserkészbálját. A LaCentre elegáns bálteremét megtöltötte a népes vendégsereg, közel négyszázan jöttek el az eseményre az ország minden részéről. A bált a helyi magyar cserkészet fenntartótestülete, a Cserkész Barátok Köre szervezte. A CSBK Györky József vezetésével igyekszik a clevelandi magyar cserkészet tevékenységének anyagi hátterét biztosítani, nagy sikerrel, hála a kitartó támogatóknak. A bál elnöke és társszervezője Szélpálné Daróczy Zsuzsi volt. A műsorvezetést a Szentkirályi házaspár vállalta, Pál angolul és Juci magyarul konferált. Pál a Külföldi Magyar Cserkészszövetség vezetőképző vezetőtisztje, míg Juci csapatparancsnok volt. Nyitóbeszédet a díszvédnök, Lendvai-Lintner Imre, a KMCSSZ elnöke mondott.

 

Tovább>>>

 

 


 

Kárpát-medencei magyar körkép

 

Tarics Péter rovata

„A magyar nemzet egy és oszthatatlan” – ez a mottója az Amarican Hungarian Panoráma világmagazin Kárpát-medencei magyar körkép című rovatának. A rovat célja, hogy a Kárpát-medencében felkutassa és népszerűsítse a magyarok által létrehozott értékeket, annak érdekében, hogy a magyarságról alkotott kép kedvezően alakuljon a nagyvilágban.

 

Tovább>>>


 

Egy emlékezetes est  az Új Kelet  főszerkesztőjével

Kitüntették Dán Ofryt a magyar kultúra terjesztéséért

 

A világ magyarságának kedvelt találkozóhelye a Budai Várban a Panoráma Világklub, ahová Izraelből érkezett  és bemutatkozott a szép számú hallgatóságnak Dán Ofry, író, újságíró, az Új Kelet napilap főszerkesztője. Noha rendkívüli volt az összejövetel – hiszen Dán Ofry csak pár napot tartózkodott Magyarországon –, mégis telt ház fogadta a május végi rendezvényen a kiváló előadót a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. A sikerre jellemző, hogy csak  késő estébe nyúlóan engedték el régi és új barátai, s több tucat könyvéből sem maradt a dedikálás végére…

 

 

 

 

Tovább>>>


 

Szegeden megalakult a Hungaricum Világklub dél-magyarországi társklubja

Őrizzük meg nemzeti értékeinket!

 

Még a múlt év őszén, egy szegedi rendezvényen született meg az ötlet: létre kellene hozni a budapesti Panoráma Világklub dél-magyarországi társklubját! Az ötlet egyik kezdeményezője, Szilágyi Árpád, közismert városvédő polgár azóta szervezi a társaságot. Időközben kiszélesedett a hungaricum-kutatás a világklubosok részéről, így  június 9-én a hivatalosan is létrejött társklub ennek megfelelően már a Hungaricum Világklub nevet vette fel.

 

Tovább>>>


 

Magyar szereplők a szemkápráztató show-műsor porondján

Akrobatikus varázslat Las Vegasban

 

Csodás, felejthetetlen művészi akrobatikus show-műsorban gyönyörködtünk feleségemmel a Las Vegas-i Bellagio Hotelben. Az 'O' néven híressé vált előadás magyar sztárjaival a Bellagio színháztermi bejáratánál beszéltük meg a randevút. Hármuk közül Supola Zoltán, Európa-bajnok tornász szerepel legrégebben Las Vegas egyik legdrágább és legnézettebb műsorában. Az egykori dunaújvárosi tornász három olimpián képviselte a magyar színeket, mielőtt 2001 nyarán többszöri megkeresés után igent mondott a Cirque du Soleil felkérésének. Jobbágy Zoltán artistaiskolát végzett akrobata – légtornász és ugródeszkás –, három éve a társulat tagja. Lengyel Imre, háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes műugró 2004 őszén került a társulathoz.

 

Tovább>>>


 

Megjelent Molnár B. Edith izgalmas családregénye

Kövesd a fényt, s boldogságra lelsz!

 

A fényt követve – avagy egy politikai tetemrehívás – ezzel a címmel látott napvilágot nemrégiben a Bécsben élő Molnár B. Edith könyve, amely érdekfeszítő családregény, végigkísérve nemzedékről nemzedékre az írónő famíliája sorsának alakulását. Miközben az érdekfeszítően izgalmas cselekményeket olvassuk, történelmünk kevéssé ismert szakaszaiba is bepillantást nyerhetünk a személyes élmények közreadása révén.

 

 

 

 

Tovább>>>


 

Öltözzünk ma is magyar viseletbe! – Hampel Katalin sorozata (3.)

Őrizzük kulturális örökségünket

 

Lapunk rendszeres olvasói már jól ismerik Hampel Katalin Budapest Váci utcai szalonjának gyönyörű kreációit.

Ezek a művészeti szinten megtervezett és megvalósított ruhák ma hordható divatos formában elevenítik fel és őrzik a magyar kulturális örökség kincsét képező öltözködési hagyományokat.

 

 

 

 

Tovább>>>


 

Legjobb helyek...

Bujdosó Edit rovata

 

Az American Hungarian Panoráma világmagazin olvasói – akik a világ számos országából hazatérnek, hazalátogatnak – gyakorta kérik szerkesztőségünket, hogy segítsük útbaigazítani őket egy-egy hazalátogatásuk alkalmával. A leggyakoribb kérdések: hol szálljanak meg? Milyen éttermeket érdemes felkeresni?  Milyen programokat, kirándulásokat tervezzenek? Hol vannak a legjobb helyek Budapesten és Magyarországon?

 

Tovább>>>

 

Korábbi számaink>>>

2005-ös kiadványok>>>

 

 

Korábbi számaink: