Kiszabadulás 60 perc alatt

Szabaduló játék
Szabaduló játék

Manapság új játéknak hódolnak világszerte. Eme új játék nem más, mint a szabaduló játék, vagy szabaduló szoba. Először 2006-ban látott napvilágot ez a szórakozási forma Amerikában, majd pedig elkezdett Európa szerte és Ázsiában is egyre népszerűbbé válni. Az ötletet az Agatha Christie regények adták a szabaduló játék kitalálójának, majd Japán és Ázsia más országaiban egy számítógépes játék alapján fejlesztették ki ezt az új szórakozási formát. Magyarországra csupán 3 éve jött be a szabaduló játék, de azóta, egyre több ember válik rajongóvá. Bárki, aki próbát tesz, számos szabaduló szoba típusból válogathat személyiségének és kedvének megfelelően, hiszen vannak horror történeteket feldolgozó szobák, krimi vagy fikcióra épülő helyiségek is.

Válogatni lehet az ügyességi vagy éppen a logikai feladatok közül, de aki az intelligenciáját szeretné megcsillogtatni, az is talál kedvére való szabaduló szobát. Bármelyiket is választja a bátor jelentkező, az a közös minden helyiségben, hogy 2-6 főig bezárólag lehet igénybe venni és csupán 60 perc áll a rendelkezésükre. Minden csapatnak szüksége van jó együttműködési képességre, logikus gondolkodásra és ügyességre, valamint a találékonyság sem hátrány. Ami biztos, hogy ez az egy óra igazán emlékezetes marad és teljesen kikapcsolja a játékosokat. Aki kipróbálja, az a rabjává válik.

admin