A déli féltekén minden tótágast áll! – Látogatás Ausztráliában (1. rész)

Tábortűz a Coricudgy vadonjában

Ha valaki nagyon messzire akar utazni Magyarországról, akkor jöjjön ide hozzánk, Ausztráliába! Igaz, tõlünk keletre van még egypár kis sziget a végtelennek tűnõ Csendes-óceánban, de azután már csak a víz következik. S ha valaki mégis el szeretne látogatni oda, akkor már tulajdonképpen hazafelé tart, mert túljutott Földünk „felezõvonalán”, s egyre közelebb kerül Európához.

Dr. Hangay György tudósítása

Szóval, ilyen messze vagyunk mi Magyarországtól... Ráadásul fejjel lefelé, mert hát ugye a déli féltekén minden tótágast áll! De a mai világban nem olyan borzasztó ez a távolság, hiszen az internet, a rádió, a tévé és nem utolsósorban az olcsó telefon jóvoltából szoros kapcsolatot tud az Óhazával fenntartani az, aki ezt igényeli. Na, meg látogatóink is jönnek, olyanok, akik hazánk jó hírét öregbítik még itt, ezen a messze földön is, és akikre büszkék lehetünk.

A közelmúltban a Veszprémi Egyetem öt neves felsõoktatási szakembere érkezett Ausztráliába. Közülük hárman, dr. Rédey Ákos professzor úr, rektorhelyettes, Yuzhakova Tatiana kisasszony és Holenda Balázs úr, Ph.D. hallgatók részt vettek a Brisbane-ben megtartott Ausztrál Vegyészmérnöki Konferencián (Chemeca 2005), majd dr. Gaál Zoltán professzor úrral, az egyetem rektorával és dr. Husvéth Ferenc professzor rektorhelyettes úrral, szakmai tapasztalatcsere- és tanulmánykörútra indultak.

Útjuk során ellátogattak az Északi Területre (Northern Territory), Új-Dél-Walesbe (New South Wales) és Canberrába, hogy találkozhassanak az ausztrál felsõoktatás vezetõ képviselõivel. Programjuk javarészét Claire Birgin asszony, a budapesti ausztrál nagykövet szervezte. Ezek témaköre változatos volt, érintve a mûszaki tudományokat és informatikát, környezetvédelmet, a mezõgazdaság- és gazdaságtudományt, az oktatást és a nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítését. Mindezzel párhuzamban kihasználják az alkalmat, hogy tanulmányozhassák az itt nálunk még bõven fellelhetõ természetes környezetet, az õshonos növény- és állatvilágot is.

Az Északi Terület természeti szépségei minden bizonnyal maradandó élményt nyújtottak, akárcsak az a néhány napos expedíció a Mt. Coricudgy vadonába, amelyre én is elkísértem a vendégeket.

A Coricudgyt azért választottuk, mert itt, az állami erdõben van az a kutatóterületem, ahol a még aránylag érintetlen természetben folytathatom rovartani tanulmányaimat. Két terepjáróval mentünk, s helyenként szükség is volt a 4x4- re, mert a hegyi ösvény felázott részein olyan dágványok fogadtak bennünket, amelyeken közönséges városi kocsival nem tudtunk volna keresztüljutni. Mivel ez a környék közvetlen tõszomszédságában van a hatalmas Wollomi Nemzeti Parknak, s az idevezetõ ösvényt lakatra zárt kapu õrzi, az élõvilág gazdag és változatos. Ezúttal sem okozott csalódást: jó néhány kengurufajjal találkozhattunk. A legnagyobb, a keleti szürkekenguru az, amit az ausztrálok is „kangaroo”-nak hívnak, míg a kisebb fajokat általában „wallaby” vagy „padymelon” nevekkel illetik. A madárvilágot kakaduk, színes papagájok, sörényes libák és a paradicsommadarak egy rokona, a fehérszárnyú csaff képviselte fõleg. Az ízeltlábúak számára még kicsit hideg volt, így néhány pókon kívül mást nem is láttunk.

Az éjszakai fényszórós felderítõ utunk során bagollyal is találkoztunk, de az általában mindig jelenlévõ siklómókusok sajnos, valószínûleg az erõs holdfény hatására, elbújtak. Viszont a csodálatosan tiszta, sziporkázó ausztrál égbolt milliárdnyi csillaga kárpótolt bennünket az emiatt érzett csalódásért. Kellemes táborhelyet találtunk egy szép tisztáson, ahol felállítottuk sátrainkat és a tábori konyhát. A juh még mindig Ausztrália „nemzeti” állata, így természetesen a bárányrostélyos sem hiányzott az étlapról. Az tábortûz mellett borozgatással, nótaszóval teltek estéink. Tatiana részvétele az esti beszélgetésekben kellemes színfoltot jelentett, mert habár Oroszországban született, jól beszélt magyarul, s természetesen angolul is. Hat éve él már Magyarországon, s nemsokára fejezi be Ph.D. tanulmányait a Veszprémi Egyetemen. Gaál Zoltán, Rédey Ákos, Husvéth Ferenc professzor urak és jómagam tagjai vagyunk a Magyar Profeszszorok Világtanácsának, így hát magától értetõdött, hogy volt mirõl beszélgetnünk. Az MPV ernyõként fogja össze a magyar szellemi tõke jelentõs részét képviselõ hazai és a Föld különbözõ országaiban élõ magyar egyetemi tanárokat. Bõvebb tájékoztatáshoz juthatnak a

http://www.prof.iif.hu/mpv/cel.htm weboldalain.

(Folytatjuk)