Régiók és generációk találkozása a Panoráma Világklub összejövetelén

Ötvenhat szellemét idézték a Várban

A régiók találkozása, illetve a nagyvilág különbözõ pontjain élõ magyarok randevúja mellett ezúttal életkorban meglehetõsen távol esõ generációk találkozásának is tanúi lehettünk a Budai Várban. A Panoráma Világklub legutóbbi öszszejövetelén ugyanis Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója bejelentette, hogy meglepetéssel kezdik az estet, hiszen két olyan amerikai magyar férfiú mutatkozik be a közönségnek, akik között nem kevesebb, mint nyolcvan év (!) a korkülönbség.

Így is történt, hiszen Bertalan Imre tiszteletes úr 1918-ban, míg Mendel Péterke 1998-ban született, s ezúttal mindketten a kultúra, a mûvészet követeiként érkeztek a Várba.

Az amerikai magyarság élõ legendájaként tisztelt református lelkész, Bertalan Imre ezúttal mutatta be Ott ülék õközöttük címû vadonatúj önéletrajzi könyvét, amely – mint említette – a kettõs kötõdés, az amerikai és magyar identitás jegyében fogant. Dr. Koncz Gábor azt sem mulasztotta el megemlíteni, hogy a sárospataki kollégium egyházi keretek közötti újraindításában Bertalan Imre meghatározó szerepet játszott.

Az est házigazdái: Gazsi Ferenc és Dávid Viktória

Nagy érdeklõdést keltett a Gyermekszemmel címû kiállítás, amelynek során a mindössze hétéves Mendel Péter festményeivel ismerkedhetett meg a publikum. A kisfiú szülei, Mendel György és Mendel Székely Melinda erdélyi származású színmûvészek hosszú évekig éltek New Yorkban, és Péterke is ott született, ám jelenleg már a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola zenetagozatos tanulója, illetve a Lisznyay Szabó Gábor Zeneiskola növendéke. A megnyitón bátyjával, Mátyással adtak számot zongoratudásukról, s a jelenlévõk örömére még négykezes darab elõadására is vállalkoztak. Péter már egészen kiskorában érdekes ábrákat, alakokat rajzolt-festett, s Mizser Pál Derkovits-díjas festõmûvész a szárnyai alá vette a kisfiút, akinek kiállított mûvei ártatlan gyermekre valló örömteli színvilágot varázsolnak elénk. A megnyitó beszédet Bikkál Gyula, New York-i magyar televíziós személyiség mondta, aki szubjektív önvallomásában saját ifjúkorát idézte fel, párhuzamot vonva egykori ifjonti önmaga és Mendel Péterke mai világa között.

A közönség

A folytatásban Dávid Viktória gospel-énekes és Gazsi Ferenc, a VOSZ országos elnökségi tagja vette át a házigazda szerepét, hogy nyomban emlékezetünkbe idézzék: az 1956-os ünnepségek során méltatlanul kevés szó esett azokról a forradalmárokról, akik a megtorlás elõl kénytelenek voltak hazájukból elmenekülni. Az akkori pesti srácok tiszteletére a Torontóban élõ népszerû énekesnõ, Masi (Eisler Annamária) elõadta Tóth Menyhért Emlékszel, nyár volt címû gyönyörû dalát, amely az akkori idõkre emlékeztette, s könnyekre fakasztotta a hallgatóságot.

Ezután az egykori forradalmárok vették át a szót. A Floridában élõ Bánkuty Géza, az 56-os Magyarok Világtanácsának elnöke az ötvenes években ünnepelt motorversenyzõ volt, és - mint említette - nem is politizált, csak a sporttal foglalkozott. A Bp. Honvéd színeiben futószalagon nyerte a magyar bajnokságokat. Szinte „burokban” élt, s fogalma sem volt arról, hogy mit mûvelnek a magyar néppel az ország akkori urai. Ám egyszer csak a forradalmi forgószél kellõs közepén találta magát.

Bánkuty Géza az 1956-os élményeit elevenítette fel

– A motoros szakosztály egyik vágója segítségével sikerült a Sztálin-szobrot ledönteni – emlékezett vissza a legendás napokra. – Másnap edzésre indultam, de az egyik barátom rábeszélésére lementem a Statisztikai Hivatalhoz, ahol már hatalmas tömeg gyülekezett. Az emberek felismertek, és ütemes „Géza! Géza!” kiáltással üdvözöltek. Biztattak, hogy álljak közéjük. A Statisztikát rengeteg ávós védte, ám egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a többi ostromlóval együtt mászok fel a létrán. Ettõl kezdve forradalmár voltam! A Mechwart tériek vezetõje lettem, s a pesti srácok szeretete, lelkesedése éltetett. Jó kapcsolatot alakítottam ki Szabó Jánossal, azaz „Szabó bácsival”, a Széna tériek legendás parancsnokával. A forradalom leverése után sem szüntettük be az ellenállást, így szerveztem meg a néma tüntetést, amelybõl kialakult a MUK (Márciusban Újra Kezdjük) mozgalom. Sajnos a forradalom vezetõit késõbb sorra letartóztatták vagy menekülésre kényszerítették. A megtorlás kegyetlenségére jellemzõ, hogy Szabó bácsit 1957 januárjában már holtan akasztották fel, mert elõtte agyonverték a börtönben… Nekem is el kellett hagynom az országot.

Bánkuty Géza az Egyesült Államokban – nyelvtudás híján – segédmunkásként kezdett, és szívós igyekezettel lépegetett elõre. Gépészmérnöki diplomát szerzett, majd Floridában csomagológépgyárat alapított, s negyvenhat világszabadalommal rendelkezik. Néhány éve a moszkvai orosz-amerikai kormánytárgyalásokon országa kis- és középvállalkozóit képviselte, s üzeme van Svédországban, Franciaországban és Kanadában is. Mindig megõrizte nemzeti hovatartozását, hosszú évek óta az amerikai magyar kulturális élet egyik jelentõs támogatója, és – mint említette – noha már nyolcvanéves, szeretne hozzájárulni Magyarország felemelkedéséhez.

– Fel a fejjel, higgyünk magunkban, mert van bennünk kitartás, akarat, intelligencia, amely diadalmaskodni fog; felzárkózunk a többi európai uniós országhoz! – zárta szavait Bánkuty Géza.

A folytatásban Kossányi Miklós, az Amerikai Magyar Rádió és Televízió alapító-tulajdonosa egy anekdotával mutatott rá szerepükre. Eszerint egy idõs székely embert bíróság elé citáltak azzal, hogy tanúsítsa: egy kérdéses földterület magyar föld-e, vagy idegen. Az öreg góbé, mielõtt a törvény házába indult, mindkét csizmájába egy-egy marék hazai földet szórt. Ezután a bíróságon eskü alatt vallotta, hogy az a föld, amelyen a két lábával áll, színtiszta magyar föld! „Mi is e világjáró csizmát hordjuk, s bárhol legyünk, híven õrizzük a magyarságunkat!” – hangsúlyozta Kossányi Miklós, majd nagy pátosszal elszavalta édesapja, Kossányi József  felvidéki-amerikai tanár-költõ 1956. október 23. címû versét. A teremben jelen voltak a komáromszentpéteri Kossányi József Cserkészcsapat fiataljai, akik a zászlójukat is elhozták a Duna túlpartjáról a magyar fõvárosba. A Clevelandben élõ közéleti személyiség – aki feleségével és egyben munkatársával, Máriával érkezett a Világklubba – kiemelte: a forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából szép ajándék lenne a haza és a nagyvilágban élõ magyarság számára, ha a piros-fehér-zöld lobogóra hivatalosan is visszakerülne az ezeréves Szent István-i államot jelképezõ koronás címerünk.

Ezek után az elõzõleg már említett Bikkál Gyula, New York-i mérnök-televíziós producer idézte fel kivándorlása kalandos történetét. Mint elmondta, megõrizte azt a ruháját, amelyben elhagyta az országot. A „vándorgúnyát” nemrégiben a washingtoni magyar múzeumnak ajándékozta. Egyszer csak váratlanul bekopogott manhattani otthonába ebben a ruhában egy magyar fiatalember, akirõl kiderült, hogy ugyanannyi idõs, mint õ volt akkor, amikor éjnek évadján átszökött a nyugati határon.

A folytatásban Buda Gábor gitáros-énekes saját maga által megzenésített klasszikus magyar verseket adott elõ, majd dr. Koncz Gábor vetítéssel egybekötött elõadás során mutatta be a jelen lévõ Józsa Lajos szobrászmûvész életmûvét. Ezután Buda Ilona énekelt el egy szép dalt, majd Mattheidesz Konrád, a Magyar Televízió Aranyfüst címû mûsorának szerkesztõje emlékeztette a publikumot, hogy jövõre Rákóczi-év következik, majd arra kért mindenkit, hogy segítsék õt újabb magyar katonasírok, illetve ‘56-os forradalomárok nyughelyeinek felkutatásában.

Az est utolsó részében Szeremley Huba, a Nigériából hazatelepült közismert üzletember, közéleti személyiség elevenítette fel annak történetét, hogyan kedvelte meg a szõlészetet, majd pedig bemutatta messze földön híres badacsonyi borait, amelyeket meg is kóstolhattak a Világklub résztvevõi.

A komáromszentpéteri cserkészek