|
Legjobb helyek Budapesten
A Panoráma ajánlata
Bujdosó Edit rovata
A Rosenstein
Házias vendéglő, ahol a
tulajdonos maga főz!

A fővárosban, a Keleti Pályaudvar
mellett egy eldugott utcácskában találjuk a családias hangulatú, kiváló
ízléssel berendezett, elegáns Rosenstein vendéglőt ahol csak olyan étel kerül
az asztalra, amit maga a tulajdonos,
Rosenstein Tibor vendégként elvárna. Fontos tudni, hogy a tulajdonos - két
főszakácsával felváltva - maga főz. Az üzlet vezetője pedig fia, aki ugyanolyan
lendülettel és szeretettel végzi dolgát, mint édesapja. Az étterem több kisebb
ebédlője négy fős társaságok, a nagyobb akár harmincfős csoport számára is
alkalmas. A családias hangulat pedig a házias ízeknek, a gyönyörű
berendezésnek, a fehér asztalterítőknek, a szép képeknek, a friss virágoknak és
nem utolsó sorban annak köszönhető, hogy mosolyogva fogadják a betérőt és
kedvesen búcsúznak a vendégtől. A népszerű hely művészek, politikusok,
újságírók, üzletemberek, külföldről hazalátogató magyarok és közéleti
személyiségek egyik kedvenc vendéglője.
Rosenstein Tibor korábban a
Margitszigeti Nagyszállóban dolgozott, majd Nagykőrösön és Cegléden vezetett
éttermeket, 1979-1989-ig pedig - tíz éven át - Aubel Ervinnel együtt
irányította Budapesten a Kispipa éttermet, amely fogalom volt mind a szakmában,
mind pedig a vendégek körében: nemcsak kitűnő ételeket fogyaszthatott ott a
betérő, hanem sok jeles személyiség kedvenc találkozóhelye is volt.
A kitűnő szakember azonban saját
étteremre vágyott és 1989-ben meg is vásárolta a VIII. kerületi Mosonyi és
Festetics utca sarkán lévő kis ételbárt meg a kürtöskalácssütőt az alatta lévő
pincehelyiséggel. A Kürtös ételbárban eleinte hurkát-kolbászt és különféle
pecsenyéket árult, később pedig egytálételekkel bővítette a kínálatot. És
jöttek a vendégek: a piaci kofák mellett hamarosan megjelentek az öltönyös urak
is. Pár év múlva megvásárolta a földszinten lévő lakásokat és 1996-ban
megnyitotta vendéglőjét, miközben a Kürtös telt házzal üzemelt a sarkon, amely
a mai napig is így van, hiszen a két üzlet remekül kiegészíti egymást. Eleinte
gyakran hallotta, hogy ezen a környéken, ebben a pici utcában csak egy hülye
nyit elegáns éttermet. A Rosenstein vendéglő számára az áttörést a Wittmann
fiúk dicsérő kritikája hozta meg, akik azóta sokszor megfordultak nála. És jött
a díjeső, a szakmai elismerések sorozata: Rosenstein úr 2001-ben a Józsefvárosi
Önkormányzat Aranykoszorús Vendéglőse címet kapta, Best of Budapest oklevéllel
jutalmazták 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben, amely azt jelenti, hogy Budapest
egyik legjobb étterme címet érdemelte ki, eddig tehát háromszor, majd a
Business Travel utazási magazin olvasói szavazata alapján 2004-ben az év
legjobb étterme volt, végül pedig A Vendég című lap által szervezett, a Magyar
Vendéglátás Csillagai 2004 és 2005-ös választásokon szintén a legjobbak közé
került, mely szerint a Rosenstein vendéglő beletartozik az első húsz hazai
étterembe.
A tulajdonos az étlapot két
főszakácsával - Pop Györggyel és Magyar Gáborral - állítja össze, de a végső
szó az övé, mert ő adja meg a jellegzetes "Rosenstein-ízt". A
kínálatban 140 féle ételt találunk: a régi magyar konyha specialitásai mellett
a zsidó hagyományok ízeit és a nemzetközi trendnek megfelelő újdonságokat is
megkóstolhatjuk. És halételek, különféle tengeri herkentyűk, meg vegetáriánus
fogások is bőséges választékban állnak a vendégek rendelkezésére. Hagyományos,
népszerű ételeik mindig megtalálhatók az étlapon: ilyen többek között a sólet,
a halászlé és a tárkonyos őzraguleves. Tavaszszal pedig - amikor a piacokon
megjelenik a zsenge tök, a karalábé, a zöldborsó és már fiatal tanyasi csirke
is beszerezhető - olyan ételek kerülnek az asztalra, amit egykoron nagymamáink
készítettek családjuknak. S a finom ételekhez a legjobb hazai borvidékek,
legjobb borászainak, legzamatosabb borait kortyolgathatjuk a Rosenstein
vendéglőben.
|
Magyar és nemzetközi
konyhával,
házias ízekkel,
széles borválasztékkal,
többnyelvű étlappal,
légkondicionált
étteremmel,
rendezvényekre
alkalmas
különtermekkel várja
vendégeit
a Rosenstein Család
1087 Budapest,
Mosonyi utca 3.
Elegáns családi
vendéglő
a Keleti Pályaudvar
szomszédságában
Nyitva tartás:
hétfőtől-szombatig: 12-23
óráig
Asztalfoglalás:
(1) 33-33-492
E-mail:
rosenstein@t-online.hu
www.rosenstein.hu
|


|