|
Stephen Spinder, a tiszteletbeli magyar Budapest és Erdély világa - egy amerikai szemével
Stephen azt mondja azért szerette meg Magyarországot, mert itt gyönyörűek a nők, kedvesek az emberek, s nagyon szépek a hagyományaink - különösen a néptánc, a folklór keltette fel az érdeklődését. Úgy érzi, mintha az ősei vérében valamiféle magyar vér folyt volna, mert számára olyan közelinek tűnik ez a világ. És ez nem csak mint művészembert ragadta meg, hanem úgy érezte, ő itt szívesen is élne...Így aztán miközben fényképezőgépével járta a magyar városokat, vidékeket, sok-sok barátot, ismerőst is szerzett. Először másfél évtizeddel ezelőtt Erdélyben járt, ahol megismerkedett a magyar néptánccal, s elragadtatta a pergő ritmus, a szoknyák körforgása, a csizmák koppanása, s amikor ezt az érdeklődést látták az előadók, a tanárok, megígérték neki, hogy ha visszatér, segítenek neki abban, hogy még jobban megismerje és meg is örökítse ezt a kultúrát. Így is történt, Stephen jött és újra jött, és egyre inkább érlelődött benne a vágy, hogy élményeit meg kellene osztania másokkal is. Így született meg a Budapest Through My Lens, A Solitary Perspective című album, amelynek különlegessége a fekete-fehér képek nyújtotta impressziók - 130 felvétel a főváros tereiről, utcáiról, épületeiről és az itt élő emberekről, életérzésekről -képekben elbeszélve - ahogyan egy amerikai látja fővárosunkat. Nemrégiben hat hetes amerikai körúton járt, felkeresve Los Angelest, Denvert, Clevelandet, Floridát és Washingtont - útjáról beszámolt egyebek mellett a New York Times is -, s az amerikai elnök, George W. Bush, az amerikai és a magyar nagykövetek, a magyar miniszterelnök és más rangos személyiségek is őrzik a fotóalbumot irodai szobájukban. Most pedig régi, évtizedes vágya teljesülhetett: megjelent az erdélyi album, Ten Years In Transylvania címmel. A sokszor megcsodált erdélyi vidék, a maga fenséges kultúrájával, hagyományaival került az album lapjaira, 130 színes képben elmesélve.
Kiállítási helyszínek Hungarian Cultural Center, London Kossuth House of Washington Ministry of Cultural Heritage, Budapest Hungarian House, Los Angeles American Hungarian Museum, New Brunswick House of Hungarian Culture, San Diego Hungarian Consulate, New York City Benczur Ház Galery Bemutatók Amerikában Chicagó - Paprikás Restaurant november 3. Miami - Hungarian Club of Miami november 5. Venice - Petőfi Club, Hungarian Ball november 5. Daytona Beach, Hungarian Festival november 6. Sarasota - Hungarian Club november 7. Elérhetőségek Honlap: www.spinderartphoto.com E-mail: stephen@spinderartphoto.com Stúdió: Budapest, Bajza u.54 Tel.: 36-1-331-2601 |
|
Lassan egy évtizede már, hogy a
legtöbb jelentősebb magyar eseményen feltűnik egy középkorú, őszes hajú,
borostás, mosolygós fotográfus, aki nagy lelkesedéssel állítgatja masináját,
aztán, amikor elcsattan a felvétel, csak annyit mond: Thank You! Ő Stephen
Spinder amerikai fotóművész, aki



