Családias hangulatban Japántól Ausztrálián át Amerikáig

   

Világraszóló eseménnyé vált a Világbál

 

    Zsúfolásig megtelt terem, családias hangulat, gyönyörű ruhaköltemények, finom étkek, italok, remek muzsika, kiváló előadóművészek, értékes tombolanyeremények – röviden így jellemezhető a nemrégiben Budapesten megrendezett IV. Magyar Világbál, amely immár hagyományosan a világba szétszéledt magyarság tiszteletére szerveződik. Ahogyan az eseményről tudósító Duna Televízió szerkesztői fogalmaztak: világraszóló rangú eseménnyé vált a magyarok világbálja.

   

 

   

    A vendégeket a bejáratnál szőregi vörös rózsával, pezsgővel, panyolai pálinkával és Vesztergám Miklós tárogatómuzsikájával várták a rendezők a belvárosi Best Western Hotel nagyterménél. Bent a tízfős Rajkó zenekar muzsikált, és táncegyüttese, a Tálentum tagjai adták elő a nagy tetszéssel fogadott nyitó produkciót, a palotást.

Dr. Tanka László, lapunk főszerkesztője, a báli bizottság egyik vezetője megnyitó beszédében köszöntötte a Japánból, az Egyesült Államok számos városából, Kanadából, Ausztráliából, Erdélyből, Felvidékről, sőt Azerbajdzsánból és Ukrajnából, valamint a hazai városokból érkezetteket. Külön kiemelte az angliai magyarság 25 fős asztaltársaságát és a gyönyörű népviseletbe öltözött „somogyországiak” csoportját, de külön köszöntette Wass Albert, az emigráns írófejedelem egyik jelenlévő fiát, Miklóst és feleségét Zsuzsannát, akik Nevadából érkeztek.

Ezután Dreisziger Zsuzsanna, a bál háziasszonya meseszerű stílusban idézte fel az elmúlt négy év báli történetét, s a szervezők ez irányú fáradozásait megköszönve, hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, amelynek műsorvezetéséről az Ausztráliában alakult Vigadó Duó két tagja, Ernszt Katalin és Nemere László gondoskodott.

   A hagyományokhoz híven Tóth Éva és Leblanc Győző operetténekesek pezsgőáriájával kezdődött a kulturális műsor, majd Fedor Erika, a Washingtoni Magyar Bál főszervezője mutatta be az első bálozókat, név szerint Balogh Klaudiát, Fedor Olíviát, Diósy Szilviát, Katrin Mcdonaldot, akik párjaikkal együtt nagyszerű táncot produkáltak. Nagy taps fogadta azokat a ruhakölteményeket is, amelyek Farkas Mirmy belvárosi ruhaszalonjából kerültek ki, s nem csak az első bálozókon, hanem sok más résztvevőn is látni lehetett.

Ezután Pálfy Eörs, a Rajkó zenekar művészeti vezetője mutatta be az együttest, a tánckart, majd a Katalinok és az Erzsébetek köszöntésére került sor: rózsát és aranycsokitojást kaptak, akinek szerencséje volt, a tojásban aranyláncot is talált…

A programok közben, a hotel kiváló pincérei Szabó János étteremvezető irányításával a gazdag menüt szolgálták fel, a neves előadóművészek pedig gondoskodtak a hozzávaló hangulatról.

   

   Előbb a nemrégiben amerikai koncertútjáról hazatért Somló Tamás adta elő néhány slágerét, majd Kerékgyártó Edina táncművész nagy sikert aratott produkciójának tapsolhatott a közönség. Ezt követően Domahidy László Európa-szerte híres basszushangja töltötte be a termet, majd Imredy Péter Kazal-emlékműsorából adott elő néhány népszerű kuplét. Ezután  Vincze Lilla gyönyörű dalai következtek, közben pedig a Kurdi-Soós hostessügynökség szervezésében rendezték meg a báli ruhaszépségversenyt, amelyre harmincan jelentkeztek a jelenlévők közül, s a nézők szavazatai alapján a  100 ezer forint értékű fődíjat, Ábrahám Mária, kanadai magyar festőművész felajánlását Brunner Márta, a székesfehérvári színház művésze nyerte.

Este tíz órától a Netti és a Hollander Band vette birtokba a színpadot, s az elmúlt évtizedek nagy slágereire hamar táncra kerekedett a közönség. Miközben az előtérben Farkas Elemér és munkatársai jóvoltából a Mozart-édességek gazdag kínálatát élvezhették a jelenlévők, akik pedig a jövőjüket szerették volna tudni, az ingyenes jósda szolgálatait vehették igénybe. Éjfélkor következett a tombolasorsolás, amelynek fődíját – Tóth Gábor festőművész alkotását – a jelenlévő Hasan Hasanov azerbajdzsáni nagykövet kapta, de másoknak is jutott bőven a nyereményből, hiszen több százezer forint értékben talált gazdára a harminc ajándék. 

   Hajnali három óra után hagyták el az utolsó vendégek a Grand Hotel báltermét, azzal, hogy találkoznak 2009. november végén, az V. Magyar Világbálon.

 

           

 

 

 

 

  

    

   

Palotás

  

     

 

 

   

   

  

Somló Tamás

 

 

 

 

Tóth Éva és Leblanc Győző

a pezsgőáriával

 

       

    

    

  

   

  

Remekül játszott

a Rajkó zenekar

  

  

 

 

  

  

   

Vesztergám Miklós