Allah az iszlám vallásban

Allah
Allah

Az arab vallásban is megjelenik Isten, azonban más néven. Az egy igaz Isten nem rendelkezik nemmel, nem képes gyermeket nemzeni, ő a Mindenható az iszlám vallásban. Az Allah egyedülálló szó, ami az Istenre vonatkozik. Az iszlám vallás hívőinek Ő a mindenség megteremtője, a világegyetem fenntartója. A Koránban szereplő Isten semmihez sem hasonlítható és hozzá sem hasonlítható semmilyen lény. Az iszlám vallás szerint, Allah tudja egyedül a Végső óra eljövetelének időpontját.

A Korán szerint a hitetlenkedők gyakran kételkednek az utolsó óra eljövetelében, azonban az Istenük apró jelekkel figyelmezteti őket. Ilyen lehet például a szülőkkel való ellenállás, vagy az ok nélküli gyilkolás. A Végső óra eljövetelére a sírbeli állapotban is várniuk kell az elhunytaknak, akiknek lelkét Allah küldöttei elviszik. A halál időpontjában a Mindenható küldötteket küld az elhunyt lelkéért, akik a hívők számára kellemes, míg a hitetlenkedők számára szörnyűséges alakban jelennek meg. A világegyetem fenntartója, mindennek tudója hitet kér az iszlám vallást valló személyektől.

admin