Hajóbérlés finomra hangolva

hajóbérlés

A csapatépítő programok remek lehetőséget szolgáltatnak arra, hogy a cég munkatársai összekovácsolódjanak az adott feladatok elvégzése közben. Ha pedig mindezt kalózruhában tehetik meg, az eredmény életre szóló élmény lesz! A Kalóz háború a hajóbérlés szolgáltatás csapatépítő programlehetőségeinek egyike.

A forgatókönyv szerint, a kollektíva két részre oszlik, a védőkre és a kalózokra. Az előzetes hajósoktatást követően, a vakmerő kalózokká avanzsált munkatársak motorcsónakon próbálják elfoglalni a parton lévő védők erődjét. A kereszttűzben lévő védőknek természetesen minden lehetőség adott, hogy visszavághassanak.

A hajóbérlés keretén belül megszervezett program pikantériája a „fegyverek”. Minden résztvevőnek a rendelkezésére áll ugyanis egy lézerfegyver, ami ellentétben a paintball-al, fájdalommentes szórakozást nyújt. A szóban forgó csapatépítő program minimum 3 órát vesz igénybe, ha pedig már jól kiharcolták magukat a munkatársak, kezdetét veheti nap egyik fénypontja, a finom lakoma elköltése is.

admin