Költöztetés kockázat nélkül

költöztetés

Ne bízzuk az értékeinket amatőr kezekre! A költöztetés folyamatában számtalan hiba történhet, amikhez súlyos anyagi kár párosulhat. Éppen emiatt lett elege sok embernek a komolytalan költöztető cégekből.

A rossz hozzáállás, az utólag felmerülő plusz költségek és a szállítás során megrongálódott értéktárgyak rémálommá tehetik a költöztetés teljes egészét. Viszont ezeket el lehet felejteni, hogyha profikra bízzuk ezt a kényes feladatot.

Az S-Transport csapata már több ezer költöztetésen van túl és mondhatni már mindennel találkoztak ez idő alatt, ezért nem igazán akad olyan szituáció, amit ne tudnának megoldani. Természetesen ez részben az ügyfélen is múlik. Lényeges, hogy a költöztetés elkezdése előtt minden fontos részletről tájékoztassa a céget, hogy a csapat felkészülten érkezhessen a helyszínre.

Például lényeges a parkolási lehetőség kérdése, hogy emeleti lakásról van szó, milyen a lépcsőforduló, esetleg található-e felvonó a lépcsőházban, stb. Továbbá számos egyéb szolgáltatás vehető igénybe, mint például a szakszerű csomagolás vagy a tehertaxi.

admin