Szelektív szemetes az alapviselkedés kialakításához

Szelektív szemetes

A gyermekek viselkedésének és viszonyulásának kialakítása már otthon, az első években elkezdődik. Leginkább abból tanulnak, amit látnak és le tudnak utánozni.

Azoknak a gyerekeknek nem okoz meglepetést, hogy a szemetet külön kell válogatni, akiknél szelektív szemetes van otthon. Nem az óvodában találkoznak először azzal, hogy a műanyagot és az üveget nem szabad a háztartási szeméthez dobni. Ehhez szinte magyarázat sem kell, hiszen mindennap azt látja otthon, hogy amikor a szülei kinyitják a mosogató alatti részt, akkor külön tárolóba teszik a szemetet. A tudatosabb szülők a tárolók kiürítését is megmutatják a csemetéiknek, így azt is láthatják, hogy mi történik az ott összegyűjtött darabokkal.

Ha még magyarázat is kapcsolódik hozzá, akkor máris sikerült megalapozni egy olyan viselkedésformát, amit nem kell erőltetve megtanulni, hanem automatikusan és egyértelműen jön magától. A válogatásba pedig őt is be lehet vonni, hisz az otthoni szelektív szemetes úgy van kialakítva, hogy a kétéves csöppség is tudja használni.

admin