Néha úgy szeretnénk, ha valami kiragadna bennünket a hétköznapokból és belecsempészne az életünkbe egy kis szépséget, különlegességet, változatosságot. Talán nem is az a baj, hogy ezek amúgy nincsenek jelen az életünkben, hanem inkább az, hogy mi nem vesszük észre. Pedig a természet, a szép versek, a kedves mosolyok, az önzetlen jóság, mind olyan dolgok, amikkel nap mint nap szembe megyünk, csak nincs időnk értékelni, sőt, megélni őket.

Nem mosolygunk vissza, ha valaki ránk mosolyog, nem köszönjük meg, ha egy idegen a segítségünkre siet, nem csodáljuk meg, amikor műremekként megformált hópihék szállingóznak az felhőkből, nem állunk meg, amikor különös gondolatokat hallunk, nem vesszük észre, amikor szép versek hangosítják ki azt a belső hangot bennünk, amire már rég nem figyeltünk. Nem igaz, hogy unalmasak a hétköznapok! Nem igaz, hogy nincsenek csodák, nincs jóság, kedvesség, szépség. Csak meg kellene tanulni észrevenni ezeket és akkor azon kapnánk magunkat, hogy még a legszürkébb nap is lehet ünnep.